A cicák kérése

A kutyusok tíz kéréséről már régóta tudok, elgondolkodtam, miért ne lehetne a cicáknak is legalább egy kérése.

Nagyon sok kidobott, árva kutyus várja leendő felelősségteljes gazdiját, és legalább ennyi cica vágyik egy meleg otthonra a menhelyeken vagy éppen az utcán. A legtöbbjük már oda születik, nagy részük meg sem éri a felnőttkort. Félénken elbújnak a szemünk elől, mi pedig nem halljuk meg panaszos nyávogásukat. Ők nem olyan nyitottak felénk, mint a kutyusok, akik farkcsóválva próbálnak a nyomunkba szegődni, legalábbis amelyeknek még nem volt rossz emléke az emberrel kapcsolatban.

Akad azért olyan bátor kiscica is, aki előmerészkedik rejtekhelyéről, és „szóba elegyedik” a járókelőkkel, hogy ugyan vigye már őt haza valaki, hiszen ő kicsi, éhes, szomjas és védtelen.

Sok embernek lett már így cicája, hogy megesett a szíve egy kicsi vagy már nagyobbacska szőrgombolyagon, aki rabul ejtette nagy kerek szemeivel és értelmes, kedves pofikájával.

Hazavitte, megetette, felnevelte, és a cica azóta is hálás tekintettel néz gazdijára, és dorombolva bújik hozzá.

A cicák valaha sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendtek. Az ókori Egyiptomban szent állatként tisztelték őket, úgy vélték, hogy ezek az ügyes vadászok a Napisten rokonai. Egy cica megölése halálos bűn volt. A halott cicát bebalzsamozták, és koporsóban temették el, gazdája pedig hosszan gyászolta kedvencét.

A sötét középkor, melyet nem hiába illetnek ezzel a jelzővel, a macskák számára is egy sötét időszak volt, ott üldözték őket, ahol csak tudták.

A történelem során ezeknek a kecses kis “párducoknak” híres kedvelőik is akadtak szép számmal, Alexandre Dumas, Balzac, Goethe, Erich Kästner és Ernest Hemigway nagy macskabarátok voltak. Számos politkikus is ismert volt macskaszeretetéről, többek között Clemencau és Winston Chruchill, aki még a politikai tárgyalásokra is magával vitte kedvenc cicáját.

Az emberekben, legalábbis azokban, akik nem ismerik ezeket az állatokat, különös előítélet él a cicák iránt. Azt gondolják, hogy magukba forduló, öntörvényű lények, akik csak akkor hízelegnek a gazdájuknak, ha élelmet akarnak kicsikarni. Valójában nagyon is igénylik az ember közelségét, nagy szeretettel hálálják meg a gondoskodást, érzékeny, finom lelkük van.

Játékosságukkal, bohóckodásukkal felvidítják az embert, és náluk édesebben senki nem tud aludni.

Van azért valami, amit egyszerűen nem lehet száműzni belőlük. A vadászösztönt. Ezért kell rájuk jobban vigyázni, mert ha csak meglátnak egy bogarat az ablakból, ha tehetik, már utánaugranak, ki az utcára, és elindulnak világot látni.

Egy héttel ezelőtt egy halott cica feküdt az utcán a járdaszegélyen. Ahogy ott feküdt, az ember arra gondolt, milyen szomorú élete lehetett ennek a kis állatnak. Valószínűleg sosem volt egy szerető gazdija, egész életét az utcán töltötte, és magányosan halt meg. Olyan szomorúan feküdt ott, a fejét a mellső lábaira hajtotta. Hogy mi történt vele, azt nem lehet tudni. Lehet, hogy segíteni lehetett volna rajta, ha valaki időben észreveszi, hogy bajban van.

Remélhetőleg sok cica gazdira talál a menhelyekről és az utcán élők közül, és szebb életük lesz, mint amilyen ennek a cicának volt.

Ez talán nem olyan nagy kérés…

 

Random Posts

  • Új összefüggést találtak a vörös húsok és a szívbetegség között

    Már korábbi tanulmányok is megerősítették, hogy a vörös húsok rendszeres fogyasztása fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ám ez […]

  • Tisztítsuk meg beleinket útifű-maggal!

    Bár manapság alig akad olyan ember, aki ne tudná, hogy mennyire fontos a rostokban gazdag táplálkozás, mindennapi étrendünk mégsem tartalmaz […]

  • Magasabb karotinoid szinttel kisebb a mellrák kockázata

    Azoknak a nőknek, akiknek a vérében magasabb a karotinoid szint, kisebb a kockázatuk az emlőrák kialakulására, állapította meg a Brigham & Women’s […]

  • Emésztőrendszeri panaszokra próbálta már a narancshéj teát?

    A citrusfélék fogyasztása különösen egészséges. Mindenki tudja, hogy gazdagok C-vitaminban, de ezen a fontos vitaminon kívül még számos értékes egészségvédő […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.