Egy kis séta az egészségért

Ha Ön azok közé tartozik, akik végképp nem találnak olyan mozgásformát, melyben örömüket lelnék, akkor marad a sétálás, mint lehetséges alternatíva. Egy kis sétával is átmozgathatjuk izmainkat, és élvezhetjük a pozitív hatásait.

Egy kellemes, nem megerőltető 20-30 perces, késő délutáni vagy esti séta – hetente legalább háromszor – kellően felpezsdítheti keringési rendszerünket. A séta erősíti a szívet és immunrendszerünket, valamint a koleszterinszintet is csökkenti.

Ha csak annyi időt szakítunk a sétára, ami alatt megkerüljük a háztömböt, az is nagy eredmény. A séta közben szervezetünket feltölthetjük oxigénnel, és ez bizonyítottan csökkenti az egész nap folyamán felgyülemlett stresszt.

Fontos, hogy ritmusosan haladjunk előre, és lehetőleg a karokat is tartsuk mozgásban. Séta közben erőteljesen lélegezzünk, hiszen mozgás közben megnő a szervezet oxigénigénye. Az oldalunkban szúró fájdalmat érezhetünk, ha a rekeszizom oxigén hiányában összerándul.

 Akik egész nap ülnek vagy állnak foglakozásukból eredően, a lábuk vérkeringése nem megfelelő, és ez visszértágulatok kialakulásához vezet. A lábak helytelen keringése trombózis kialakulását is okozhatja.

Az alsó végtagban jelentkező fájdalom, bőrpír, lábdagadás visszérgyulladásra utalhat. Ezt megelőzhetjük a napi sétával.

 Cukorbetegségben szenvedőknek is érdemes beiktatni mindennapi életükbe a sétát, egyrészt mert elégethetik a felesleges kalóriát, csökkenthetik a vércukorszintet, akárcsak testsúlyukat, vagy éppen tarthatják az ideális súlyt. A lábszár vérkeringésének fokozása és a szívizom edzése szempontjából is hatékony a séta.

 A székrekedésre mindenfajta mozgás kiváló ellenszert jelent.

 Ha valaki álmatlanságban szenved, az is kerekedjen fel egy kis esti mozgásra. Az átmozgatott izmok pihenésre, regenerálódásra vágynak, ráadásul az agyban felszabaduló endorfin eltünteti a feszültséget, és segíti a nyugodt alvást.

 Ugye ezek után Ön sem mond nemet egy kis sétára?

 

Random Posts

  • Higiénikus kézmosással legyőzhető a norovírus!

    A norovírus a világon a nem bakteriális eredetű gyomorbélhurut járványok 90 százalékáért felelős. Minden korosztályt megfertőzhet. A vírus leggyakrabban szennyezett […]

  • A világ óceánjai jelenthetik a jövő gyógyszereinek forrását

    Az emberiség már ősidők óta a természetben kereste a betegségeire a gyógymódot, a népi gyógyászat által lejegyzett gyógynövényeket a mai […]

  • Nem a turizmus jelenti a legnagyobb veszélyt az állszíjas pingvinek számára

    Az antarktiszi állszíjas vagy más néven kantáros pingvin populációi számára nagyobb fenyegetést jelent a klímaváltozás, mint a turisták. Egy 2012-ben […]

  • A kígyók „látják” a hőt

    Amerikai kutatók egy csapata Michael Grace biológus vezetésével azt vizsgálja, hogy a kígyók különlegesen egyedülálló infravörös (hő) érzékelői hogyan vesznek […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.