Kelly Rutherford jobban sózza az ételét, mint mások

A ’Melrose Place’ egykori sztárjának ugyanis alacsony a vérnyomása, így számára természetes, hogy az ételére mindig szór egy kis plusz sót. A színésznő igyekszik egészségesen étkezni, és szerinte 40 fölött már mindenkinek oda kellene figyelnie az életmódjára.

Ahogy mondja, míg az ember fiatal, „megúszhatja”, ha nem táplálkozik egészségesen, de ahogy öregszünk, dolgozunk és gyerekeink vannak, kénytelenek leszünk tudatosabban étkezni. Ő például azt tartja szem előtt, hogy olyan élelmiszereket egyen, melyek nem csak egészségesek, hanem megadják neki a mindennapi energiát.

Kedvenc itala a kókusztej, egyenesen a kókuszdióból, amit két éves kislánya, Helena is nagyon szeret. Akkor is ezt issza a gyermek, mikor meg van fázva. A kislány a színésznő második gyermeke, elsőszülött fia, Hermés 2006-ban jött világra.

Csaknem száz százalékosan bioételeket fogyaszt a család, de azért ha néha megkívánnak egy pizzát, vagy egy pohár kólát, nem mondanak rá nemet.

A 42 éves színésznő a jó alakjára is odafigyel, de soha nem éheztetné a szervezetét egy diéta miatt. Egész nap állandó, alacsony szinten igyekszik tartani a vércukorszintjét, amit úgy ér el, hogy többször eszik, keveset. A napi háromszori étkezések között iszik egy pohár gyümölcslevet, megeszik egy almát vagy egy szelet csirkehúst. Úgy véli, a fehérje adja neki a legtöbb energiát.

Fotó: Rubenstein

Random Posts

  • A tejtermékek jótékonyan hatnak magas vérnyomás esetén

    Nem újkeletű felfedezés, hogy a tejtermékek fogyasztása csökkentheti a vérnyomást, ám ezt a hipotézist időről-időre igyekeznek a kutatók felülvizsgálni, és […]

  • A szervezet hidratálásának fontossága

    Az emberi test 60 százaléka víz, tehát nem meglepő, hogy a napi étrendünknek mennyire fontos részét képezi a folyadék. Tény, […]

  • Újabb tigrisrezervátumot hoztak létre Indiában

    Újabb tigrisrezervátumot hoztak létre Indiában, egy természetvédelmi övezetben az ország déli részén fekvő Tamilnádu szövetségi államban. A Száthjamangalám rezervátum mintegy […]

  • Spanyolországban a házi kedvencek is fagyiznak

    Egy spanyol cég kifejezetten kutyáknak és cicáknak készít fagyikat, hogy szőrös barátaink is könnyebben viselhessék a nyári meleget. A sonka […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.