Az anyatejjel táplált gyerekeknek erősebb az immunrendszere

Eddigi kutatások számos esetben bebizonyították, hogy annak a gyermeknek, akit édesanyja az első hat hónapban szoptatott, ellenállóbb lesz a szervezete a betegségekkel szemben. Legújabb kutatások szerint az asztma kialakulásának kockázatát is csökkenti.

A hollandiai Erasmus Medical Centre kutatói felfedezték, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket nem anyatejjel tápláltak, 50 %-kal nagyobb az esélyük arra, hogy életük első négy évében asztmásak lesznek. Ezen kívül gyakrabban fog náluk előfordulni nehézlégzés és száraz köhögés.

Abban az esetben is nő kis mértékben a betegség kockázata, ha az anyatej mellett a gyermek szilárd táplálékot és tápszert kapott.

A tanulmány 4 éves korig vizsgálta a gyermekeket, a továbbiakban az ennél idősebb gyerekeket szeretnék bevonni a kutatásba, hogy megtudják, rájuk nézve milyen védő hatása van a szoptatásnak.

Korábbi tanulmányok már számos pozitív hatását kimutatták az anyatejes táplálásnak, többek között az erősebb immunrendszert, erősebb lábizmokat kamaszkorban, valamint az allergia, elhízás, cukorbetegség és bőrbetegségek elleni védő hatást.

A gyermek számára hat hónapos korig az anyatej jelenti a legtökéletesebb táplálékot, hiszen a fejlődés szempontjából legtökéletesebb arányban tartalmazza a fehérjét, zsírt, szénhidrátot, vitamin- és ásványi anyagot. Csak akkor nem szoptathat az anya, ha valamilyen súlyos betegség miatt –tüdő vagy vesebetegség miatt- az orvos nem engedi.

A szoptatás az édesanyára nézve is pozitív hatású, hiszen csökkenti az emlő- és petefészekrák kialakulásának kockázatát. Nem utolsósorban pedig a szoptatás erősíti az anya és gyermeke közötti érzelmi kapcsolatot.

Random Posts

  • A fertőző herpesz

    A legtöbb embernek már volt része abban az „élményben”, hogy megtapasztalja a herpesz tüneteit. Talán akadnak olyanok, akikben felmerül a […]

  • Bao Bao Kínába megy

    Bao Bao, a washingtoni állatkert óriás pandamedvéje 2017.február 21-én elindult Kínába.  A három és fél éves mackó az amerikai főváros […]

  • Terhesség és növekedés idején még fontosabb a kellő folsav-bevitel

    A folát, más néven B9-vitamin, a B-vitamin csoportba tartozik,  mely természetes módon megtalálható ételeinkben. Szintetikus formája a folsav, melyhez étrendkiegészítők […]

  • Rakott burgonya

    Hozzávalók: 8 db közepes nagyságú burgonya, 8 db tojás, két poharas tejföl, füstös ízű szójavirsli (még megbolondíthatjuk vega-kolbásszal is). Az […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.