Brian Bosworth, a legendás focisztár

A szőke macsót hazánkban akciófilmekből ismerhetjük, szülőföldjén, Amerikában azonban mint a Seattle Seahawks amerikai futball csapat legendás játékosát tisztelik benne.

Az 1980-as években sok kisgyerek nőtt fel úgy, hogy Bosworth –t tekintették példaképüknek, és sokan szerettek volna focisztárok lenni.

Bosworthnek mindig is az volt az álma, hogy focista legyen. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Nemzeti Bajnokságnak is meghatározó játékosa lehetett. A legjobb amerikai sportolók között tartják számon, egyetemi évei alatt – mint linebacker, azaz sorhátvéd – kétszer nyerte el a Butkus-díjat, ami egyedülálló teljesítménynek számít, hiszen egyetlen játékos sem büszkélkedhet ezzel.

 

Bosworth a pályán 1987-ben /Forrás:sikids.com/

Edzőjére, Barry Switzerre a mai napig mint jó barátjára tekint, szerinte ő minden idők legjobb trénere volt, aki úgy értett a játékosok nyelvén, mint senki más. Mindig segített neki, hogy a helyes irányba menjen.

A focis évekre mindig szívesen emlékszik vissza, egyetlen fájó pont van a lelkében ezzel kapcsolatban, hogy az utolsó évében nem tért vissza játszani. A környezetében akadt néhány ember, akinek sikerült meggyőznie, pedig a szíve azt súgta, hogy visszatérjen. Ha ezt megtette volna, biztos benne, hogy legyőzték volna a Miami Hurricans csapatát, és egy újabb Nemzeti bajnokságot nyerhettek volna. Ez a döntés azóta is kísérti.

A ’Boz’ becenevet viselő sztár egyedi hajviseletéről is híres volt, első filmjében is különleges stílust választott magának. Erről csak annyit mond, hogy néha átvillant a fejében, hogy ’Úristen, hogy nézek ki!’, aztán a következő gondolata már az volt, hogy ’Ugyan, gyerünk már, jó lesz ez!’

Az utóbbi időben meglehetősen gyakran utazik Oklahomába, üzletemberként több minden köti egykori sikerei helyszínéhez és szülővárosához.

Akciósztár egy vállsérülés után vált belőle. Első filmje, a ’Hideg, mint a kő’ (Stone Cold) már 20 éve készült. Hazánkban olyan filmekben láthattuk, mint a ’Rémálmok gyilkosa’, ’Merénylet a levegőben’, a ’Kemény, mint a kő’ című sorozatban, a ’Vírus’-ban, vagy ’A negyedik fázis’-ban, a Superman sorozat sztárjának, Dean Cainnek az ellenfeleként.

 

Mióta az amerikai filmkészítés 180 fokos fordulatot vett, és úgy ’döntöttek’, hogy a 90-es évekbeli akciófilmek korszaka lejárt, nem készült új film a főszereplésével. Sok, nála ismertebb akciósztárnak is hanyatlani kezdett a karrierje.

A 2010-ben bemutatott Stallone-film, a ’Feláldozhatók’ sikere talán jelent némi reményt az akciófilmek feltámadására, és Brian Bosworth is úgy gondolja, hogy erre van esély. A kérdés csak az, hogy hol és mikor.

Ha ez bekövetkezik, akkor végre a sok akciófilm-rajongó nézőközönség újra láthatná kedvenc sztárjait, és talán Bosworth is visszatérne a képernyőre.

 

Random Posts

  • A-vitaminra nem csak a szemünknek van szüksége

    Az A-vitamin nem csak szemünk egészségéhez és a megfelelő látáshoz szükséges, hanem az erős immunrendszerhez, az egészséges bőrhöz és a […]

  • Kutya- és macskaevés: A színtiszta állatkínzás

    Miközben a legtöbb országban, így hazánkban is az állatbarátok naponta fáradoznak azon, hogy bajba került, elesett, hontalan, lelkileg meggyötört állatokat […]

  • Egyre magasabb a Vezúv

    Nyolcvan centimétert emelkedett az utóbbi húszezer év alatt a Vezúv, Európa egyik legnagyobb vulkánja évente négy milliméterrel lesz magasabb.  “Az […]

  • Térd osteoarthritis kezelése Tai Chi-val

    A térd osteoarthritis (csont-ízületi gyulladás) az idősebbek körében a fájdalmak és a mozgási képesség romlásának egyik leggyakoribb kiváltó oka, mely […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.