Kedvenceink társas kapcsolatainkra is pozitívan hatnak

Aki kutyával, cicával vagy más háziállattal osztja meg az életét, nem csak fizikálisan és mentálisan örvend jobb egészségnek. A kis szőrmókok ugyanis szociális értelemben is fellendülést hoznak életünkbe.

A kedvteleséből tartott kisállatok gazdái bizonyítottan nagyobb önbecsüléssel rendelkeznek, jobb fizikális állapotnak örvendenek, és általában kevésbé magányosak. Személyiségük inkább extrovertált, azaz nyitottak a külvilág felé, nem zárkóznak magukba, és a különböző félelmek, fóbiák sem jellemzőek rájuk.

Konfliktusmegoldó képességük is sokkal jobb, mint a kedvencet nem tartó embereké.

A gazdik ugyanolyan jó és szoros kapcsolatot tartanak fenn másokkal, mit azok, akiknek nincsen háziállata, tehát egy állat jelenléte nem megy az emberi kapcsolatok rovására. Sőt, sokan éppen kutyasétáltatás közben ismerkednek meg egymással.

Az egészségre gyakorolt pozitív hatások már régóta bizonyítottak, például a kutyával való foglakozás csökkenti a vérnyomást. De bármilyen kisállattal való együttélés csökkenti a napi stresszt, kiegyensúlyozottabbá tesz, és ez egy óriási előrelépés annak érdekében, hogy csökkentsük a keringési megbetegedések kockázatát. Akik pedig már valamilyen betegségben szenvednek, az ő élettartamuk is megnő a négylábú társak hatására.

A gazdik magabiztosabb személyiséget is takarnak, hiszen egy állat feltétel nélkül szeret, nem érdekli, hogy nézünk ki, sikeresek vagyunk-e, így az emberek önmagukat is jobban elfogadják.

 

A gyerekek személyiségfejlődésére is pozitívan hatnak. Itt olvashat erről.

 

 

Random Posts

  • Légúti betegségekre, bőrgomba ellen és narancsbőrre: kakukkfű olaj

    Az ajakosvirágúak családjába tartozó kerti kakukkfű (Thymus vulgaris) Európa mediterrán vidékein őshonos gyógy– és fűszernövény, melynek felhasználása hosszú múltra tekint […]

  • Galápagos óriás teknősei

    A Galápagos-szigetek egyik legjellegzetesebb lakói az óriásteknősök, melyek nem csak termetükkel tűnnek ki, hanem életkorukkal is, ugyanis jócskán túlélhetik az […]

  • Dohányzás a terhesség alatt

    A dohányzásról való leszokás nem könnyű feladat, és sokan nem tudják megtenni saját egészségük érdekében. Egy kismama azonban nem csupán […]

  • Ha nyugalomra vágyunk: ilang-ilang

    Az ilang-ilang illóolajat a Cananga odorata, avagy illatos cananga nevű Indonéziában és a Fülöp-szigeteken őshonos örökzöld fa tengeri csillaghoz hasonló […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.