A szolárium függőséget okoz

A rendszeresen szoláriumot használók közül sokan úgy kötődnek ehhez a szokásukhoz, mint a kábítószerfüggők, akik ha nem kapják meg ultraibolya-sugáradagjukat, elvonási tüneteket produkálnak. 

A legkorszerűbb ideggyógyászati vizsgáló eszközök tanúsága szerint a beltéri napozás közben azok az agyi területek kerülnek fokozott aktivitásba, melyek a kábítószerek hatására reagálnak.

“Az ultraibolya-sugárzás öregíti a bőrt, sőt jelentős kockázata a bőr rosszindulatú daganatos betegsége, ennek ellenére a szoláriumszalonok száma folyamatosan növekszik” – írta tudományos dolgozatának összefoglalásában Byron Adinoff. A tanulmányt a kábítószerekkel foglalkozó legismertebb szakfolyóirat, az Addiction Biology közölte.
A Dallasban dolgozó kutatócsoport nem egyszerűen azt vizsgálta, hogyan barnul szépen, egyenletesen a vizsgálatban résztvevő négy nő és három férfi, hanem a legkorszerűbb technikával mérte az agy különböző területeinek véráramlását is.

Az ideggyógyászok már sok vizsgálatban kimutatták, hogy az agyszövet bizonyos területei “önjutalmazók”. Bizonyos kielégülés esetén ezeknek az agyterületeknek a véráramlása fokozódik. A módszer különösen a szenvedélyes függőség jelzésére alkalmas: ezek a területek aktiválódnak, ha az alkoholista italhoz jut, vagy a kábítószerfüggő drogot vesz magához.

A vizsgálatban az átlagosan 31 éves, legalább tíz éve szoláriumozó önkéntesek, akik ismételten megérkeztek a mérésre, részletes kérdőívet is kitöltöttek arról, mennyire szeretnének akkor éppen napozni, és mikor vágynak még további ultraibolya-sugárra.

A résztvevők agyi örömközpontjai az ultraibolya-sugárzás közben igen erős aktivitást jeleztek. A kutatók olyan semleges fénysugárzással is megismételték a mérést: a vizsgált személyek ezt megérezték, annak ellenére, hogy szemmel nem volt látható a különbség.

Az önkéntesek nem vágytak további szoláriumozásra, miután valódi UV-fényt kaptak, nem így az álnapfény után.

Forrás: MTI

 

Random Posts

  • Tudjuk, hogy valójában mit eszünk?

    E-számokkal jelölt kémiai adalékanyagok, konzerválószerek, mesterséges édesítőszerek, állományjavítók, ízfokozók. Ön elolvassa a közértben az élelmiszerek címkéit, mielőtt megvásárol egy terméket? […]

  • Jorge Aravena: egy őszinte és erős karakter

    A perui származású színész mostanában a 2008-ban készült ’Kedves ellenség’ című telenovellában látható a szimpatikus és elismert szakács szerepében. A […]

  • Dohányzás a terhesség alatt

    A dohányzásról való leszokás nem könnyű feladat, és sokan nem tudják megtenni saját egészségük érdekében. Egy kismama azonban nem csupán […]

  • Citromfű: az idegi bajok és az emésztőrendszer gyógyítója

    A citromfű (Melissa officinalis) Európában őshonos növény, de ma már a világ minden táján előfordul. Az orvostudomány és a kozmetikai […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.