Kevin Kline: már 40 éves pályafutás áll mögötte

A 63 éves színész négy évtizedes sikeres pályát tudhat maga mögött. Egyaránt imádja a színházat és a filmeket, mai napig szerepel a színpadon, és a filmvásznon is, és továbbra is keresi azokat a jövendőbeli szerepeit, melyek kihívást jelentenek számára.

 Akik személyesen is találkoztak már vele, azt mondják, van benne valami kisfiús, mert annyira gyermekien kedves és udvarias.

Bár maga is híres és elismert színész,neki is megvannak a kedvencei. Ahogy mondja, a színészek egyben rajongók is, és ő nagyon szereti a tehetséges embereket. Sandrine Bonnaire-t és Robert Redfordot például, akivel a közelmúltban együtt dolgozott, a francia színésznővel közös filmjét pedig nemrégiben adták ki DVD-n.

 A közönség számos emlékezetes alakítást köszönhet Kevin Kline-nak, nagy szerencse, hogy fiatalon nem zenész lett belőle. Gyerekkorában úgy gondolták, hogy a kis Kevinnek a zenéhez van kiemelkedő tehetsége. Tinédzserként egy rock bandában játszott, az egyetemen pedig zenei szakra iratkozott be.

Ott azonban ő maga jött rá, hogy ez a pálya nem neki való. Tizenhárom éves korától tanult zongorázni, évfolyamtársai viszont már ötéves koruktól játszottak a hangszeren. Kline hirtelen rádöbbent, hogy középszerű zongoristánál több soha nem válhat belőle.

Úgy gondolta ezután, hogy a drámában próbálja ki magát. Az egyetemen minden produkcióban szerepelt, amiben csak szerepet ajánlottak neki. Saját bevallása szerint sosem járt be az órákra, hogy mégis lediplomázott, annak oka az oktatási rendszer hibájában keresendő.

Az egyetem után elnyerte egy színházi program ösztöndíját, ahol sok olyan technikai dolgot tanult, amit később kamatoztatni tudott.

Imádja Shakespeare-t. Olvasni sosem szerette, szerinte Shakespeare műveit nem olvasni kell,  hanem eljátszani.

 A pályája kezdetén, akárcsak sok más színész, ott vállalt szerepet, ahol lehetősége adódott rá. De a színészet volt mindig is az élete, így bármit szívesen játszott. Sűrű volt az élete, ahogy ő fogalmaz, evett, ivott, aludt, és játszott folyamatosan.

 Miután Alan J. Pakula látta őt játszani színpadon a ’Penzance kalózai’ című darabban (amiből később film is született), elküldte neki a ’Sophie választása’ forgatókönyvét. Kline felhívta őt, és azt mondta a rendezőnek, hogy öni tudna, hogy eljátszhassa a filmben Nathan szerepét.

Meg is kapta, és Pakula még csak nem is akarta előzetes próba alá vetni, tudta, hogy a Kline-nak megvan hozzá a tehetsége.

 Kevin Kline egyaránt szereti a színpadot és a filmet. Nem tesz olyan éles különbséget a kettő között, mint oly sokan. Szerinte mind a kettő színészet, csak tudni kell, hogy mit követel meg a színpadi jelenlét és mit a kamera előtti szereplés.

 1983-ban ’A nagy borzongás’ kapcsán ismerte meg jövendőbeli feleségét Phoebe Cates-t (’Szűnj meg, Fred! főszereplőjeként emlékezhetünk rá). A színésznőt is meghallgatták a szerep kapcsán, ám végül nem őt, hanem Meg Tillyt választották. Phoebe Catest 1989-ben vette feleségül, két gyermekük született, és azóta is egy párt alkotnak.

 A házasság után már a család is közrejátszott abban, hogy Kline milyen szerepeket vállalt el. Ha a családnak is megfelelt a forgatás helyszíne és időpontja, vagy ha tudta vinni őket is, akkor bólintott rá.

1989-ben ’A hal neve: Wanda’ Ottójáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ez volt azon ritka alkalmak egyike, mikor a Filmakadémia egy komikus szerepet ismert el a díjjal.

 Kevin Kline ma is folyamatosan keresi a kihívásokat, a jó szerepeket. Legutóbb Robert Redford történelmi drámájában, ’Az összeesküvő’-ben kapta meg a ravasz 19. századi politikus, Edwin Stanton szerepét, de a színházban is játszik, mégpedig franciául.

Fotó: gdcgraphics at flickr

Random Posts

  • Egyre több római közlekedik kerékpárral

    Többszörösére nőtt egy év alatt a kerékpárral közlekedők aránya az olasz fővárosban – jelentette az olasz sajtó. Százötven-százhetvenezer római közlekedik […]

  • Petíció: Egymillió aláírást az elefántokért!

    Thaiföld szent állata az elefánt, az országban mégsem ütközik törvénybe a háziasított elefántoktól származó elefántcsonttal folytatott kereskedelem. A hatalmas kereslet […]

  • Milyen jelek utalnak a cukorbetegségre?

    Úgy gondolja, hogy Ön vagy családtagja talán cukorbetegségben szenved? Ha a családjában már előfordult cukorbetegség, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége, […]

  • A mozgáshiány az egészségünk legnagyobb ellensége

    A szívbetegség a világon az első számú halálokok közé tartozik. A szívbetegségek kialakulása szorosan összefügg az elhízással, és egészséges életmóddal […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.