Ana Layevska, egy orosz vérű latin nő

Beszél oroszul, spanyolul és angolul. Orosz szülők egyetlen gyermekeként született 1982-ben, kilenéves volt, mikor a család Mexikóba költözött. Bár a gyökereit sosem felejti el, mára már igazi latin-amerikai nő lett belőle.

 A ’Kedves ellenség’ című sorozatban egy talpraesett lányt játszik, és az életben is ilyen. Gyerekkorától érdekelte a művészvilág, ami először egy hangszeren keresztül érintette meg. Kiskorában ugyanis hegedült. Később a színészet felé fordult. A mexikói Televisa művészeti iskolájába járt, és 1998-tól már kisebb szerepekben is feltűnt.

A tehetséges színésznő hamarosan a mozivilágba is betört,  2001-ben az ’El tiempo de las mariposas’ (’Ha eljő a Pillangók ideje’) című filmben Salma Hayek és Edward James Olmos oldalán játszott.

 A sikeres sorozatok és színházi szerepek egymást követték életében.

2008-ban a ’Kedves ellenség’ főszerepét játszotta el, Jorge Aravenával és Gabriel Sotoval.

Ebben a filmben láthatja mostanában a hazai közönség. Az általa megformált Lorena egyszerre erős karakter, mégis egy kedves, aranyos lány. A való életben is nagyon hasonlít hozzá. Intenzív, mégis fegyelmezett, és gyűlöli az árulást.

 2009-ben a ’The fighter’ című produkcióban játszott, ammelyben vőlegényével, Rafael Amayával játszott a főszerepben.

 A hírnevet hamar megismerte, amiről az a véleménye, hogy attól még nem lesz valaki tehetséges, hogy a tévében vagy a magazinok címlapján szerepel. Önmagát sem gondolja különlegesnek. Tudatában van annak, hogy mit jelent a hírnév: ma ad egy intejút, mert sokan kíváncsiak rá, de előfordulhat, hogy holnapra már egy névtelen senki válik belőle.

Szerencsésnek érzi magát, mert soha nem hajszolta a szerepeket, nem neki kellett kilincselnie, a rendezők keresték meg mindig őt.

Úgy véli, ebben a csillagjegyének is szerepe van. Hiszi, hogy az ember életét meghatározza, hogy mikor született. Mint ’Bak’ csillagjegyű ember, nem tud meglenni munka nélkül.

 Egy párkapcsolatban fontosnak tartja a hűséget és az odaadást, ugyanakkor az anyagi függetlenséget is nagyra becsüli. Soha nem tudná elképzelni, hogy valaki eltartsa őt, de ő sem tartaná el soha a párját.

Minthogy van rálátása az európai és a latin-amerikai kultúrára is, össze tudja hasonlítani a kettőt, abból a szempontból is, hogy mik a különbségek a szerelmi kapcsolatok terén például. Ana szerint az európai nők sokkal nyugodtabban viselkednek egy szerelemben, míg a latin nők temperamentumosabbak és szexuálisan szabadabb elveket vallanak.

 Szerelmével, Rafael Amayával 2010-ben házasodtak össze, nem sokkal az után, hogy az újságok már megírták a szakításukat.

Ez is mutatja, hogy a kapcsolatuk kissé viharos, de a szerelem olyan erős volt kettejük között, hogy végül felülkerekedett minden problémán, és győzedelmeskedett.

Fotó: esmas.com

Random Posts

  • A kertészkedés a hosszú élet titka

    A hosszabb élettel hozta összefüggésbe a kerti munkát, illetve a ház körüli teendők elvégzését egy svéd tanulmány, amelyet a British […]

  • Stressz: a néma gyilkos

    Alvászavarokkal küzd, és úgy érzi, képtelen lazítani, és nem tudja magát kipihenni? Túlterheltek a mindennapjai, nincsen energiája, fáradt és már […]

  • Töltött patisszon

    Hozzávalók (kb. 3 személyre): egy nagyobb patisszon, 25 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 3 db zöldpaprika, két poharas tejföl, két […]

  • A tavalyinál is korábban használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait

    Idén augusztus 8-ra esett a túlfogyasztás napja, vagyis mostanra használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait. Ettől kezdve már […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.