Egy példás családapa: Hugh Jackman

Hugh Jackman, korunk egyik legsokoldalúbb és legvonzóbb színésze nemrégiben fedte fel az ausztrál Herald Sun című lapban, milyen fájdalmas volt számára, mikor megtudta, hogy természetes úton nem születhet gyermeke. Tizenöt éve él boldog házasságban Deborra-Lee Furness-szel. 1996-ban házasodtak össze, Jackman akkor 27, választottja 35 esztendős volt.

Akárcsak minden házaspár, ők is eltervezték, hány gyermekük lesz. Azt gondolták, hogy miután megszülettek saját gyermekeik – egyet vagy kettőt szerettek volna – utána mindenképpen örökbe is akarnak fogadni.

Hamarosan kiderült, hogy a színésznek nem születhet gyermeke. Jackman úgy fogalmazott, hgy ez a fájdalmas tény mély aggodalommal töltötte el.

A pár azonban nem adta fel a vágyat, hogy közös gyermekük születhessen. Hosszú kezelések sora következett, ami lelkileg is megviselte őket.

Miután Deborra kétszer is elvetélt, úgy döntöttek, nem próbálkoznak tovább, hanem örökbefogadnak egy gyermeket.

Ezután egy csapásra elszállt minden szorongásuk. Azóta két gyermeket is magukhoz vettek, kislányuk, Ava 6 éves, fiuk Oscar már 11.

Hugh Jackman és felesége hívő embereknek vallják magukat, és úgy gondolják, a sors akarata volt, hogy minden így történjen.

Egy pillanatig sem gondolnak arra, hogy Ava és Oscar nem vér szerinti gyermekeik, hanem örökbe fogadták őket.

„Ők a mi gyerekeink” – mondja Jackman.

Fotó: Grant Brummet

  • Vízhajtásra és gyenge csontokra: mezei zsurló!

    A mezei zsurló a zsurlófélék családjába tartozó, virágtalan, spórákkal szaporodó növény. Nedves réteken, nitrogénben gazdag talajon találkozhatunk vele elsősorban. Rokona, […]

  • Rákkeltő növények: az aflatoxin hatása

    Az aflatoxinok az Aspergillus penészgombák (Aspergillus flavus és az Aspergillus parasiticus ) által termelt mérgező vegyületek. Főként meleg égövi, csapadékos éghajlatú országokban fordul […]

  • A kasmírgyapjú iránti kereslet egyre növekvő fenyegetést jelent a hópárducokra

    A kasmírgyapjú iránti növekvő globális kereslet egyre nagyobb fenyegetést jelent a veszélyeztetett hópárducokra – figyelmeztet egy új jelentés.     Az értékes […]

  • Állati találmányok

    Számos olyan emberi találmány van, melyről úgy tűnhet, az állatvilág adta hozzá az inspirációt. Vajon eszébe jutott volna valaha is […]