Együtt élni az epilepsziával

Az epilepsziás ember életében a betegsége kétségtelenül bizonyos korlátokat jelent, de hála a modern gyógyszereknek, megfelelő hozzáállással teljes életet lehet élni vele. Az epilepszia az agy működési zavara következtében alakul ki, és jellegzetes görcsrohamokban nyilvánul meg, melyeket az egyes idegsejt-csoportok kóros ingerületvezetése vált ki. Kialakulásának több oka is lehet: öröklött hajlam, trauma, fertőzés, gyermekkori lázgörcs, agydaganat, perinatalis hypoxia, azaz a születés időszakához köthető oxigénhiányos állapot.

 A gyerekek a leghajlamosabbak a betegség kialakulására. Közöttük az előfordulási arány 1 százalék, míg a felnőttek körében 0,5 százalék. Az is megesik, hogy gyermekkorban jelen van a betegség, de idővel a gyermek kinövi, és felnőtt korában már egyáltalán nem jelentkezik.

Hazánkban 60 ezer embernél fordul elő, de akár félmillióan is megtapasztalhatják életükben egyszer vagy többször az epilepsziás rohamot. Epilepsziáról viszont csak akkor beszélünk, ha ezek ismételten előfordulnak. Az esetek több mint 70 százalékában gyógyszerekkel megfelelően kontrollálni lehet a betegséget.

 Az epilepsziás rohamok már csecsemőkorban is jelentkezhetnek. A gyógyszerek segítségével teljes tünetmentesség is elérhető, de sokaknál bizonyos időközönként rendszeresen visszatérnek. A rohamok azért veszélyesek, mert a beteg nincsen öntudatánál – a roham alatt történtekre nem emlékszik – és az elesés, a rángatózás, a nyelv megharapása következtében komoly sérüléseket lehet elszenvedni.

Fontos, hogy ha valaki érzi, hogy közeledik a roham, maradjon távol a potenciális veszélyt jelentő környezettől és tárgyaktól, ne üljön tűz közelében, és ne szálljon autóba. Szerencsére, sok beteg előre megérzi a roham közeledtét valamilyen figyelmeztető jelen keresztül, például fura ízt érez a szájában, vagy a gyomrában érez különöset. Ez azért jó dolog, mert segít felkészülni, el lehet távolodni a veszélyforrástól, és a beteg nyugodtan el tud helyezkedni.

Epilepsziával is lehet teljes életet élni. Epilepsziában szenvedő nők is vállalhatnak gyermeket, és egészséges gyermekük születhet. Mindössze 6 százalék arra az esély, hogy az anya átadja a betegségét, ha már nála is gyermekkorától előfordult. A betegségen kívül a gyógyszerek is okozhatnak azonban mellékhatásokat, aminek következtében születési rendellenséggel jöhet világra baba.

Epilepsziás kismama a családtagoktól nagyobb segítséget és odafigyelést igényel, mert a terhesség alatt az átlagosnál súlyosabb rosszullétek fordulhatnak elő, felléphet vérszegénység és magas vérnyomás is kialakulhat, valamint nagyobb a koraszülés esélye. Jobban kell vigyázni a kismamára, és a kicsi érkezése után is több támogatásra szorulhat.

Forrás: health-e.org

A képen idegsejtek láthatók.

 

  • A kutya ősének kiléte továbbra is rejtély marad

    Pontosan honnan származik az ember legjobb barátja? Ez továbbra is rejtély marad. Az évezredeken át tartó keresztezések ugyanis megnehezítik a […]

  • Omega-3-zsírsavak: tényleg megvédenek a szívbetegségtől?

    Az omega-3-zsírsavak olyan esszenciális, többszörösen telítetlen zsírsavak csoportja, melyek számos igen fontos szerepet töltenek be szervezetünkben. Részt vesznek a sejtmembrán […]

  • A háztartási vegyszerek és gyógyszerek rákot és terméketlenséget okozhatnak

    A rákos megbetegedések és a termékenységi problémák növekedése összefüggésbe hozható a háztartásban használt vegyszerekkel és gyógyszerekkel. Egyes vegyi anyagok megzavarják […]

  • Milyen ember vásárol orrszarvú tülköt?

    Bár közvetlenül az orvvadászok felelősek az állatok megöléséért, valójában az igazi bűnösök, az állatok valódi gyilkosai azok, akik megvásárolják a […]