A humor az Alzheimerrel küzdők egyik gyógyszere

 Az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél humorterápiával csökkenthetőek a betegséghez köthető gyakorta előforduló agresszív megnyilvánulások. Az akut nyugtalanság (agitáció) kezelésében a vicc, a jókedv olyan hatékonynak bizonyultak, akárcsak a pszichiátriai gyógyszerek.

 Amerikai kutatók idősotthonokban lakó demenciában szenvedőknél figyelték meg, hogy azok a lakók, akik hetente aktívan részt vesznek egy kétórás vicces, bohókás, pantomimes, zenés foglalkozáson, jelentősen kisebb mértékben mutatnak agresszív megnyilvánulásokat mind fizikai mind verbális tekintetben.

A kutatók megfigyelései szerint a nevetés 20 százalékkal csökkentette az általános nyugtalanság előfordulását is. Egy-egy ilyen vidám program hatása legalább 14 hétig tartott.

Ami különösen nagy pozitívum, hogy ezeket a változásokat súlyos mellékhatásokat okozó gyógyszerek szedése nélkül el lehetett érni.

A demenciában szenvedők 70-80 százaléka megtapasztalja valamilyen formában a nyugtalanságot, a szorongást, mely járkálás, sikoltozás és ismétlődő viselkedések kísérhetnek.

A tudósok egy olyan idősebb „bohóc” segítségét kérték fel a kísérlethez, akit kifejezetten a humor-alapú terápia elalkalmazására képeztek ki. Hasonlított a módszer a bohócdoktorokéhoz, akik a beteg gyerekeknek lépnek fel, hogy felvidítsák a lelküket.

Az eredmények azt mutatták, hogy a kisebb fokú nyugtalanság a terápia megkezdése után 26 héttel is megmaradt, de a boldogságérzésben és a pozitív magatartásban való előrelépés és lendület elhalványult, amint a kezelés véget ért.

 A demenciában szenvedők száma évről-évre nő. Az Egyesült Államokban becslések szerint a következő évtizedben megduplázódik a betegek száma, így a Alzheimer-kórban szenvedők száma is nőni fog.

Forrás: PRLog.Org

Kapcsolódó cikkek:

Fahéjjal az Alzheimer ellen

A B-vitamin lassítja az időskori elbutulást

A C vitamin feloldja az agyban az Alzheimer-kór miatt kiakukuló lerakódásokat

Biztató eredmények az Alzheimer-kutatásban

 

 

Random Posts

  • A klímaváltozás hatása az emberi evolúcióra

    A legtöbb kutató ma egyetért abban, hogy Földünk jelentős mértékű klímaváltozáson megy keresztül részben az üvegházhatású gázoknak köszönhetően, melyek a […]

  • Húsmentes McDonald’s Indiában

    Húsmentes éttermet nyit az amerikai McDonald’s gyorsétteremlánc Indiában, hogy megfeleljen a helyi étkezési hagyományoknak.     A hatalmas országban a többségben lévő […]

  • Doc Martin: Milyen ember a valóságban?

    A morcos Dr. Martin Ellinghamet és orvosi eseteit sokan szeretik nézni a képernyőn, de valószínűleg kevesebben vágynak arra, hogy a […]

  • Itassuk a madarakat!

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra kér mindenkit, hogy a nagy kánikulára való tekintettel segítsenek a madaraknak is átvészelni […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.