Semmi nem képes olyan gyorsan kihűteni egy kapcsolatot, mint a folytonos kritika, ami durva szavak formájában panaszként vagy „csak” egy szúrós tekintetben ölt testet. Sajnos, sokkal könnyebb hibáztatni partnerünket, mint megoldást találni egy problémára.
Sokszor nem is kell a szó, elég látni partnerünk tekintetét, mikor a legkevésbé sem lehet édesnek vagy kedvesnek nevezni, és azt mondja hangtalanul: „Hogyan tudsz ott ülni nyugodtan a kanapén, miközben én egész nap lótok-futok, és azt sem tudom, hol áll a fejem?” vagy „Felnőtt ember vagy, miért kell tízszer elismételnem, hogy vidd ki a szemetet?”
Eleinte valóban csak magunkban mondjuk ki ezeket a mondatokat, de egyre kevésbé vagyunk képesek „benntartani”, és szép lassacskán előbújnak. Ezután következnek a panaszáradatok, újra és újra, azt gondolva, hogy majd ezek után a másik megváltozik, és maga mögött hagyja a nem kívánatos viselkedést.
Pedig ez nem így lesz. Ehelyett az érintett inkább visszavonulót fúj, leül a kanapéra, vagy elmegy internetezni, vagy dolgozni. Ahogy telik az idő, egyre kevesebbet fog kommunikálni, és a beszéd helyét átveszik a „dörmögések”.
Eközben persze semmi sem változik, már ami az eredeti problémát illeti, minden marad a régiben.
A nők azok, akik általában azt gondolják, illetve remélik, hogy a folytonos nyaggatással a férfit rá tudják venni a változásra, arra, hogy mindent úgy tegyen, ahogy a nő szeretné, és akkor majd nem kell többé győzködni. Barátkozzunk meg a gondolattal: ez sosem működik.
Ha a nő azt akarja, hogy a férfi változtasson a viselkedésén, akkor először a sajátját kell megváltoztatnia.
Az első és legfontosabb dolog, hogy a kritikus tekintetnek, a szúrós szemeknek távoznia kell. Ugyanis a kritika és a hibáztatás senkit nem motivál cselekvésre.
Hiába jogos a panasz, és igényelhetnénk a segítségét, a sok hibáztatással csak rontunk a helyzeten, és azt éreztetjük a másikkal, hogy milyen rossz ember.
Minél többet hibáztatjuk a másikat, ő annál inkább védekező állást fog felvenni. Ez egy alapvető emberi ösztön. Ha támadnak minket, visszatámadunk vagy elmenekülünk. A támadások nem fogják erősíteni a kapcsolatot, nem viszi közelebb egymáshoz a párokat, és nem növeli a gyengédséget sem.
De akkor mi a megoldás?
A helyes kommunikáció természetesen. Mondjuk el mindig a másiknak a panaszunkat, hogy mi nyomja a lelkünket, és kérjünk tőle segítséget.
Például: „Drágám, most nagyon sok dolgom van. Tudnál foglalkozni a gyerekekkel?” vagy „Átnéztem a kiadásainkat, és találtam néhány tételt, hogyan tudnánk megspórolni egy kis pénzt a vakációra. Megnéznéd velem együtt te is?” vagy „Holnap jön a szemétszállító. Ki tudnád vinni a szemete ma este?”
Végül, sose felejtsük el megköszönni a segítséget.
Lehet, hogy dicséret nélkül is szívesen segít párunk a házimunkában, de végül is mindannyian jobban teljesítünk, ha szépen kérnek bennünket, és nem „pofozgatva”.
Forrás: PRLog.Org
