Több mozgás: jobb alvás!

A rossz alvás növeli a szívbetegségek, a depresszió és a szellemi hanyatlás kockázatát. A mindennapi stressz is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy nehezen alszunk el, vagy még éjszaka is álmatlanul forgolódunk.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nem csak a betegségek kialakulásának esélyét csökkenti, hanem biztosítja, hogy nappal sokkal éberebbek, pihentebbek, koncentráltabbak legyünk.

Az Oregon State University közelmúltban közétett kutatása 2005-ben és 2006-ban vizsgálta 2500 18 és 85 év közötti nő és férfi alvási szokásait, illetve azt, hogy mennyire aktív életet élnek.

Az általános ajánlások szerint hetente 150 perces mérsékelt intenzitású vagy 75 perces erőteljes intenzitású mozgás javasolt edzettségünk megőrzése és egészségünk támogatása szempontjából.

Azok, akik egyik vagy másik időtartamban, vagy a kettő kombinációjában rendszeresen mozogtak, 65 százalékkal kisebbb arányban számoltak be nappali fáradtságérzésről, azokhoz képest, akik kevésbé aktív életmódot folytattak.

Az eredmények azt is kimutatták, hogy a sportos életmód mellett 68 százalékkal kevesebb volt az éjszakai lábikragörcs előfordulása, illetve 45 százalékkal kisebb számban fordultak elő fáradtság miatti koncentrációs problémák.

Aki nehezen alszik el éjszaka, annak különösen ajánlott a lefekvés előtti esti séta vagy mérsékelt mozgás, melynek kétszeresen is pozitív a hatása. Egyrészt a fáradt izmok követelik a pihenést, másrészt a mozgás hatására felszabaduló ún. boldogsághormon, az endorfin, segít elűzni a feszültséget, és nyugodt alvást biztosít.

Forrás: PRLog.Org 

Kapcsolódó cikkek:

A természet hangjai segítenek elaludni

Egy kis séta az egészségért

Természetes megoldás a stressz okozta álmatlanság ellen

Random Posts

  • A keringés és a látás javítására: fekete áfonya

    A fekete áfonya (Vaccinium myrtilus) nem csak egy finom gyümölcs, hanem egy fontos gyógynövény is. A hagyományos európai orvoslásban már […]

  • A magas koleszterinszint tünetei

    A magas koleszterinszint tünetei általában észrevehetetlenek. Egy normális koleszterinszintű ember nem feltétlenül érzi magát jobban, mint az, akinek magas a […]

  • Az ideális testsúly elérése egészséges nassolással

    Az ún. kalória-tudatos fogyasztók nem a koplalásban vagy a napi háromszori érkezésben látják az ideális testsúly elérésének titkát, hiszen tudják, hogy a […]

  • Hogyan ügyeljünk cicánk biztonságára az ünnepek alatt?

    Az ünnepi készülődéssel járó izgalmak kedvenceink számára nem éppen ugyanazt az örömet okozzák, mint nekünk. Akinek kutyája vagy cicája van, […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.