Scarlett Johansson szép emlékeket őriz Ryan Reynoldsról

Scarlett Johansson nem bánta meg, hogy Ryan Reynolds felesége volt, sőt, állítása szerint házasságuk a legjobb dolog volt, amit valaha is tett. A 27 éves színésznő a közelmúltban a Cosmopolitan magazinnak nyilatkozott már lezárt házasságáról.

Azt mondta, hogy mindig ösztönösen cselekedett, és amikor szívből azt érezte, hogy valamit meg kell tennie, akkor azt nem habozott véghez vinni. Ez történt Ryan Reynoldszal is. Nem volt kérdés, hogy a felesége akar-e lenni. Minden egy nagy szerelemből indult, és boldog volt, hogy összeköthette vele az életét.

A színésznő azért azt is bevallotta, hogy házassága nem volt olyan könnyű, mint ahogyan azt az elején gondolta. A kapcsolatok bonyolultak, mondta, a házasság pedig még nehezebb, sokat kell dolgozni azon, hogy minden tökéletes legyen, és jól működjön. A színésznő úgy gondolja, hogy erre nem volt felkészülve, és nehezen viselte, az időről-időre előforduló mélypontokat is. Végül azért váltak el útjaik, mert mindketten nagyon elfoglaltak voltak, és túl sok időt töltöttek egymástól távol. Válásukat 2011 júliusában mondták ki, mindössze három hónappal harmadik házassági évfordulójuk előtt.

Mindazonáltal sokat tanult tönkrement házasságából, legfőképpen azt, hogy az embernek nagyon határozottnak, magabiztosnak és szilárdnak kell lennie egy házasságban. A szép színésznő jelenleg egyedül él, és nem tagadja hogy hiányzik a kapcsolat az életből, de nem bánja, hogy most legalább van ideje, hogy jobban megismerje önmagát.

A karrierjén is sokat dolgozik, legfőbb célja, hogy már ne úgy tekintsenek rá, mint a végzet asszonyára, mert nem akar senkiben vágyakat ébreszteni. Jövőre a The Avengers (A bosszú angyalai) című filmben láthatjuk majd, melyben Natasha Romanoffot, a profi kémnőt alakítja. Hogy ezzel a szereppel eléri a célját, majd kiderül, egy biztos, állítása szerint soha nem volt még ilyen filmje, melyben végig csak harcolnia kellett.