A szervezet hidratálásának fontossága

Az emberi test 60 százaléka víz, tehát nem meglepő, hogy a napi étrendünknek mennyire fontos részét képezi a folyadék. Tény, hogy egy felnőtt ember akár három hétig is kibírja élelem nélkül, víz nélkül azonban nem élhetünk három napnál tovább.

Naponta hat-nyolc pohár víz elfogyasztása nagyon fontos a szervezet megfelelő működéséhez, és ahhoz, hogy csúcsformában érezzük magunkat.

A test megfelelő hidratáltsága több szempontból is fontos. A dolgos hétköznapokon igen nagy jelentősége van az ivóvíz-alapú folyadékpótlásnak a megfelelő szellemi működés fenntartása miatt is. Ha a szervezetet hagyjuk kiszáradni, a koncentráció mértéke 13 százalékkal, a rövid távú memóriánk kapacitása pedig 7 százalékkal is csökkenhet.

Ahhoz, hogy szervezetünket kellően hidratáljuk, nem kell csak vizet fogyasztanunk, koffeinmentes teákkal és gyümölcslevekkel is pótolhatjuk az elvesztett folyadékot.

A koffeintartalmú teák és kávék azonban ellenkező hatást váltanak ki a szervezetben, vízhajtó tulajdnoságuknál fogva hozzájárulnak a test kiszáradásához, ezért ezeket nem fogyaszthatjuk víz helyett. Azonban napi egy-két csésze tea vagy kávé elfogyasztása nem fog károkat okozni egy egészséges testben.

A napi folyadékigényt folyamatosan pótolnunk kell, a legoptimálisabb, ha több részletre osztjuk el. Ha már nagyon szomjasak vagyunk, az azt jelenti, hogy a testünk akár két-öt pohárnyi vizet is elveszített már!

Létezik egy egyszerű teszt a hidratáltságunk megállapítására. Csípjük össze a kézfej bőrét, majd engedjük el, és nézzük meg, milyen gyorsan ugrik vissz a bőr az eredeti állapotába. Ideális esetben rögtön visszaugrik a helyére.(Idősebb korban a bőr lassú visszahúzódása nem csak a hidratáltsággal, hanem a rugalmatlanabb kötőszövetekkel is összefüggésben áll).

Hogyan tartsunk lépést a nap folyamán a vízvesztéssel?

– kezdjük  a napot egy jó pohár vízzel, ami a felkelés után kellően hidratálni fogja testünket.

– biztosítsuk egész nap, hogy mindig hozzáférjünk a vízhez, legyen nálunk palackozott víz.

– hozzunk létre fejben egy ütemtervet a folyadékpótlásra, hogy ne felejtkezzünk el róla. Például jegyezzük meg, hogy minden étkezésnél, előtte és közben is, igyunk meg egy pohár vizet.

 A kellő hidratáltságnak egyéb előnyei is vannak a hidratáláson kívül. Segít csökkenteni az étvágyat, és mivel kalóriamentes, az ideális testsúly eléréséhez is hozzájárul. Sokan akkor is esznek, mikor testük valójában folyadékra vágyna. Egy pohár víz még az éhségérzetet is segít csillapítani.

A veséket is folyamatos munkára készteti, és hozzájárul a vesehomok kiürüléséhez, ezáltal csökkenzti a vesekő kockázatát. Az egészéges bélműködéshez is nélkülözhetetlen. A bőrünk állapotára is azonnali hatást tud kifejteni. Egy pohár víz után arcunk láthatóan üdébb és egészségesebb színű lesz.

Általánosságban elmondható, hogy 25 testtömegkilogrammonként egy liternyi folyadékra van szükségünk egy nap.

Ne tartsunk attól, hogy túl sok vizet iszunk! A vesét csak napi 15 liter folyadék elfogyasztása tudná megzavarni, ha ennél kevesebbet iszunk – ami nagyon valószínű – abból nem lehet baj! –Forrás: PRLog.Org , Fotó: Dori

Kapcsolódó cikk:

10 ok arra, hogy több vizet igyunk!

Random Posts

  • A gyulladáscsökkentő ananász

    Az általunk is ismert háziasított ananász eredetéről keveset tudunk, de valószínűleg Brazília déli részéből vagy Paraguayból származik. Mi, Európában Kolombusz révén […]

  • Nem fenyegeti a klímaváltozás a világcsúcstartó költöző madarat

    A kis goda teszi meg a madarak közül a leghosszabb, megállás nélküli vándorutat: mintegy 11 ezer kilométert repül Alaszkából Új-Zélandra. […]

  • Bajban az erdők – Tömegével válnak a klímaváltozás áldozatává

    A nyugat-montanai hegyeket borító erdők sok fája vörösbe öltözött. Ősz lévén nem is volna ezzel semmi gond, ha a vörös […]

  • A lenyűgöző Nagy-korallzátony

    A Nagy-Korallzátony Földünk egyik legszebb természetes képződménye. A globális felmelegedés miatt a tudósok eddig úgy gondolták, hogy ez a csodás […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.