A légszennyezés még az idegrendszert is támadja

A levegő szennyezettségének hatásait eddig is kutatták, főként azt vizsgálták, milyen légzőszervi és keringési megbetegedések kialakulásáért lehet felelős. A magas vérnyomással, cukorbetegséggel és az elhízással is összefüggésbe hozták. Ohio-i Egyetem professzorai a tavalyi évben azt fedezték fel, hogy a levegőben található káros anyagok megváltoztatják a tanulás és emlékezés folyamatát, és még depressziót is okozhatnak.

 Minden esetben a szennyezésnek való hosszú távú kitettség okoz egészségügyi problémát, így a forgalmas városokban élők fokozottan ki vannak téve ezeknek a megbetegedéseknek.

 Az egyik legveszélyesebb anyag a levegőben, amit nap mint nap belélegzünk, a szálló por, ami többek között nitrátot, szulfátot, szenet és ammóniát is tartalmaz.

A nagyobb és kisebb méretű porszemcsék is súlyos gondokat okozhatnak, főként utóbbiak, mert ezek egészen a tüdőhörgőcskékig képesek eljutni, ahol megtapadva, akadályozzák a gázcserét.

A talajközeli ózon a napsugárzás hatására keletkezik a járművek által kibocsátott nitrogén-dioxidból. Asztmát és tüdőbetegséget kaphatunk tőle.

A kén-dioxid és nitrogén-dioxid is okozhat csökkent tüdőműködést, főként az asztmában szenvedőkre veszélyesek. A magas kén-dioxid koncentráció szívproblémákat idézhet elő.

A legújabb kutatások a légszennyezés agyra gyakorolt hatásait vették célba. Megfigyelték, hogy a hosszan tartó szennyezés miatt megváltozik az idegsejtek felépítése a hippocampus területén. Az idegsejteken rövid nyúlványok találhatók, a dendritek, melyeknek a felszínén tűszerű nyúlványok vannak, az ún. tövisek. Ezek a tövisek képeznek kapcsolatot a szomszédos idegsejtekkel, és az ingerületátvitelben van szerepük. A légszennyezés hatására a dendritek rövidebbek lesznek, és kevesebb lesz a tövisek száma is.

Minthogy a hippocampus területén találjuk az emlékezés központját, ez a változás zavart okoz a tanulás és az emlékezés folyamatában, ezen túl pedig depressziót okozhat.

A levegő szennyezettsége miatt egyes becslések szerint, évente mintegy kétmillió ember hal meg világszerte. A szennyező anyagok kizárólag az emberi tevékenység következményeként jutnak a levegőbe.

 

Random Posts

  • Dick Van Dyke: “Muszáj aktívnak maradni”

    A 91 éves Dick Van Dyke, az 1964-es Mary Poppins-film kéményseprője is feltűnik a Disney-stúdióban készülő folytatásban.    Az idős színész […]

  • Pénzkidobás a terhesvitamin?

    A Drug and Therapeutics Bulletin című szaklapban megjelent tanulmány szerzői elemezték az eddigi kutatásokat és azt találták, hogy az étrendkiegészítők […]

  • A szúnyogok áldozataikat a kilélegzett szén-dioxid alapján választják

    Az ember által kilélegzett szén-dioxid, valamint a bőr kipárolgása alapján választják ki potenciális áldozataikat a nőstényszúnyogok, a malária, a dengue-láz […]

  • Brüsszel a behurcolt fajok miatt aggódik

    A behurcolt fajoktól félti az Európai Bizottság a kontinens biodiverzitását – derül ki a testület szeptember 9-én kiadott közleményéből. A […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.