Honnan tudhatom, hogy eleget alszom?

Általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt szervezet számára napi 8 óra alvás szükséges. De ez tényleg csak általánosságban igaz. Valójában mindegyikünk szervezete más, és mások az igényeink is.

Vannak, akik 5 órás alvás után is százszázalékosan „működnek”, de legalább ugyanennyien vannak azok, akik csak 9-10 órás durmolás után érzik magukat igazán kipihentnek. Éppen ezért mindenkinek tudnia kell, hogy mennyi alvásra van szüksége. De hogyan lehet ezt megtudni?

Sokan kiszámoják, mennyi idő jut alvásra. Lefekszem ekkor, felkelek ekkor, tehát ennyit alszom. De ebben benne van az az idő, amíg sikerül elaludni, az is, ha felébredünk éjjel. Egy nyolc órás alvás, amit kiszámoltunk, lehet csak 6-7 óra is valójában. Azért, hogy megtudjuk, szokásos alvási időnk elegendő-e számunkra, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:

– Szükségem van az ébresztőóra csörgésére, hogy időben felkeljek reggel?

– Nehezen kelek fel reggelente az ágyból?

– Hamar elfáradok vezetés közben?

– Nehezemre esik emlékezni a napi dolgokra?

– Nehezen tudok koncentrálni napközben?

– Azonnal elalszom, ahogy ledőlök az ágyra, vagy esetleg már a kanapén ülve is elszundítok?

Ha ezek közül akár egy kérdésre is igennel válaszol, az azt jelenti, hogy bizony nem alszik eleget naponta.

A legtöbb embernek átlagosan egy-másfél órával több alvásra van szüksége annál, mint amennyit jelenleg alszik. Próbáljunk meg egy órával korábban ágyba bújni, és ezt fokozatosan vezessük be. Ezen a héten feküdjünk le negyed órával korábban, következő héten már fél órával korábban, és így tovább, míg el nem érjük a szükséges mennyiséget. Érdekes, hogy bár a szervezetnek szüksége van erre a plusz időre, mégis át kell állnia a hosszabb alvásra, és emiatt néhány napig korábban fogunk ébredni, mert már hozzászoktunk a kevesebb pihenéshez.

Annyit kell aludnunk, hogy ébredés után egész napra kitartson az energiánk. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak energiaszintünket, hanem szellemi képességeinket és hangulatunkat is befolyásolja, úgyhogy, ha jókedvűek és kiegyensúlyozottak akarunk lenni nap mint nap, törekedjünk arra, hogy teljesen kipihenjünk magunkat.

Forrás: PRLog.Org

 

 

  • A jóga enyhíti a hát- és derékfájdalmakat

    A jógának szerves részét képezik a nyújtógyakorlatok, a különböző légzési technikák és a relaxáció. Segítségével minden izomcsoportot megtudunk erősíteni, és […]

  • Együnk magvakat, és éljünk tovább!

    Egy új tanulmány szerint, ha valaki minden nap megeszik egy maréknyi magot, jelentősen meghosszabbíthatja az életét, és csökkentheti a különféle […]

  • Larry Hagman hálás Jockey-nak

    Az 1978 és 1991 között futó Dallasnak és JR Ewing szerepének köszönhetően Larry Hagmant szerte a világon megismerték, és imádták […]

  • Tejfölös-gombás rizs réteslapban

    70 dkg felszeletelt gombát és két fej apróra vágott vöröshagymát megdinsztelünk olajon. Közben megsózzuk. Ízesítésképpen hozzáadunk két darab kettévágott zöldpaprikát […]