A jóga enyhíti a hát- és derékfájdalmakat

A jógának szerves részét képezik a nyújtógyakorlatok, a különböző légzési technikák és a relaxáció. Segítségével minden izomcsoportot megtudunk erősíteni, és át tudunk mozgatni. Akár komplett jógagyakorlatokat végzünk, akár csak a nyújtásra fókuszálunk, egyaránt hatékonyan csökkenthetjük a hát- és deréktáji fájdalmakat, sőt a mindennapok során is tudjuk kamatoztatni, mert a hétköznapi mozdulatok többé nem fognak fájdalmat okozni.

A mélyen előrehajló póz nem csak a hát- és ágyéki izmokat nyújtja, hanem megmasszírozza a hasűri szerveket, fokozza az agy vérellátását, és felfrissíti a szellemi munkában elfáradtak elméjét (fotó:Iveto)

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet tanulmánya szerint három hónapon át végzett heti egy óra jógázás után a fájdalmak csökkennek, és ugyanilyen hatása van az intenzív nyújtógyakorlatoknak is. A pozitív változás ráadásul a háromhónapos edzés végeztével sem szűnik meg, hanem még hónapokig kitart. Min a jógázók, mind az izomnyújtó edzéseken résztvevők sokal jobban érezték magukat további három hónapon át.

Ugyanakkor a kutatókat meglepte, hogy a két fajta gyakorlatsor ugyanazt a hatást váltotta ki, mert előzőleg arra számítottak, hogy a jógánál erősebb lesz a fájdalomcsillapító hatás. Bár annak tükrében, hogy a jógában fontos szerep jut az izmok nyújtásának, talán mégsem olyan váratlan az eredmény.

A hát– és derékfájdalom nagyon gyakori panasz szinte minden korosztálynál. Annak ellenére, hogy sokféle kezelés létezik rá, egyik sem bizonyult még kiemelkedően hatékonynak a krónikus, hosszan tartó fájdalom ellen.

A kutatók szerint mind a jóga, mind az izomnyújtás hatásos és biztonságos módszer azok számára, akik szeretnék csökkenteni a fájdalmakat, melyek akadályozzák a fizikai aktivitást, és a mindennapi tevékenységeket.

Kapcsolódó cikkek:

Győzzük le a hátfájást!

  • Öt jó tanács az ekcémás bőr téli ápolására

    A hideg téli levegő minden bőr számára extra gondoskodást követel meg, de legfőképpen azoknak kell odafigyelnie a bőrápolásra, akik ekcémával […]

  • Az ’elhízott’ és a ’túlsúlyos’ nem ugyanaz

    Mindkét jelző azt jelenti, hogy a testtömeg több mint amennyit a magasságnak meg-felelően egészségesnek tartanak. Elhízott valaki, akinek a testében […]

  • Hogyan segíthetek túlsúlyos gyermekemnek?

    A gyerekek jólététnek feltétele – akárcsak a felnőttek esetében – az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Ám ez az […]

  • Emeli a szívroham kockázatát a járművek kipufogógáza

    A városi közlekedés által okozott légszennyezés, a járművek kipufogógázának belélegzése a rákövetkező hat órában növeli a szívroham kockázatát, állapították meg […]