A zöld pázsit egészségügyi előnyei

Aki olyan szerencsés, hogy saját kertjében kertészkedhet, ahol zöld gyepfelület van kialakítva, talán nem is tudja, hogy a zöld fűszőnyeg nem csak szemet és lelket gyönyörködtető látvány, hanem számos egészségügyi előnye is van. Érdemes tehát kellően odafigyelni az ápolására, ha pedig kertünkben még nem alakítottunk ki gyepet, akkor azt sürgősen bepótolni!

A zöld gyep nagyban hozzájárul az otthonok és épületek energiahatékonyságához. Nem véletlenül, ma már az emeletes házak tetejét is gyakran azzal borítják be. Hazánkban a füves kert még nem olyan népszerű, mint például az Egyesült Államokban, ahol több mint 30 millió hektárnyi területet borít gyepszőnyeg. Az Államokban egyébként a pázsitot ige nagyra becsülik, még Nemzeti Gyepápolási Hónapot is tartanak, amire az április van kijelölve.

Becslések szerint a pázsitok a levegőből 5 százalék szén-dioxidot nyelnek el, és az általuk biztosított hűtő hatás a nyári hónapokban még pénz megtakarítást is jelent.

Egy körülbelül 150×150 méteres gyepes terület egy négytagú család számára elegendő mennyiségű oxigént termel. Egy sűrű, egészséges pázsit a szennyeződések talajba való szivárgását is lassítja illetve csökkenti, ezáltal a felszín alatti vizekbe sokkal tisztább víz kerül. A levegőt pedig nem csak hűti, hanem olyan légköri szennyezőanyagokat is csapdába ejt, mint a szmog és a füst. Minél egészségesebb a gyep, a gyökere annál sűrűbb és tömöttebb, és ez biztosítja a víz és a levegő hatékony szűrését valamint tisztítását.

A fűvel borított zöld területek fontos helyszínei a kikapcsolódásnak is. Egy friss amerikai tanulmány szerint, azokban a régiókban, ahol több a gyepfelület, a zöld park, ott sokkal kisebb a gyermekkori elhízás előfordulása.

Ahhoz viszont, hogy az előnyeit élvezhessük, gondoskodnunk kell pázsitunk egészségéről, és erre a tavaszi hónapok remek lehetőséget nyújtanak, hiszen a jó időben már szívesen tevékenykedünk a kertben.

Itt a remek alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk gyepszőnyegünk állapotát. Távolítsunk el róla minden levelet, törött gallyat és más szennyeződést, ami a tél folyamán rárakódott. Ha nagyon tömöttnek tűnik, akkor szellőztessük át. A megjelenő mohák pangó nedvességre utalhatnak, amit speciális szerszámmal orvosolhatunk, ami a talajba kis lyukakat vág. Az átlazított területeken távolítsuk el gereblyével a felesleges földet, majd szórjunk le homokot. Ez remélhetőleg segíteni fog, és nem kell a talajt teljesen kicserélni és a füvet újraültetni. Távolítsunk el minden gyomot gyökerestül, mielőtt nagyra nőnének, és megerősödnének. Ahol megkopott a fűfelület, oda vessünk újra fűmagot. Sérült gyepdarabokat úgy is kijavíthatunk, ha körbevágva eltávolítjuk, és helyére gyeptéglát rakunk.

Gyepünk meg fogja hálálni ezt a gondoskodást! Ha pedig emeletes házban lakunk, és nincsen saját pázsitunk, akkor a lakóközösség is összefoghat, hogy a házat körülvevő parkban zöld felület legyen kialakítva, és mindenki élvezhesse annak pozitív hatásait.-forrás: PRLog.Org

 

  • Florida, az egzotikus madarak paradicsoma

    Florida állam nem csupán a napsütés, a tengerpart, a narancsligetek, az aligátorok és a pihenésre vágyó emberek paradicsoma, hanem megannyi […]

  • Ha azt hitted, a csirkék buták, akkor ezen csodálkozni fogsz!

    Ha azt kérdezzük, hogy melyek a legokosabb madarak, az emberek többsége bizonyára a varjúféléket mondaná válaszként. A csirkéket sokan még […]

  • A B6-vitamin egészségvédő szerepe

    A B6-vitamin, más néven piridoxin, számos élelmiszerben megtalálható. Szervezetünk számára alapvetően fontos, hiszen több mint 100 enzimreakcióban vesz részt az […]

  • Fényes szemükkel óvják fészküket a betolakodóktól a csókák

    Nem a főemlősök az egyedüli állatok, amelyek kommunikálnak a szemükkel, néhány madár is képes erre. A csókák a sötét tollazatuktól merőben […]