A tea gátolhatja a vas felszívódását

A teázás nagyon egészséges, ám oda kell figyelnünk arra, hogy mikor fogyasszuk el, ugyanis nem feltétlenül jó, ha étkezés mellé isszuk, mert gátolhatja  az ún. nem-hem vas felszívódását.

A különféle élemiszerekben megkülönböztetjük a hem és a nem-hem kötésben lévő vasat. Előbbit nevezzük hem- utóbbi nem-hem vasnak. A hem elnevezés a vörösvértest hemoglobinjának hem molekulájából ered, melyben a központi atom a vas. A hem-vas az állati eredetű élelmiszerekben fordul elő – a húsokban, halban, májban – és a szervezet ezt könnyen felszívja.

A nem-hem vas a növényi eredetű táplálékainkban található, a magas vastartalmú zöldségekben és gyümölcsökben, céklában, spenótban, szederben. A növényi eredetű vas sokkal kevésbé hatékonyan hasznosul a szervezetben, mit a hem-vas: kevesebb mint húsz százaléka szívódik fel.

A teáról már egy ideje köztudott, hogy gátolja a vas felszívódását. Ezt a hatást a nem-hem vasnál fejti ki, azaz a növényi eredetű és a tejtermékből származó vas feszívódását gátolja.

A gátló hatást éppen azok az antioxidáns tulajdonságú polifenolok váltják ki, melyek miatt fogyasztjuk a teát sok esetben.

Számos tanulmány összegyűlt már a vasfelszívódást gátló hatásáról. Annak érdekében, hogy ezt kiküszöböljük, igen egyszerű a megoldás. Természetesen nem az, hogy lemondunk a teafogyasztásról. Erre nincsen szükség, mindössze arra kell odafigyelnünk, hogy a teát ne az étkezések mellé, hanem az étkezések között igyuk meg, és fogyasszunk olyan élelmiszereket, melyekben bőségesen van C-vitamin. Ez ugyanis segíti a vas felszívódását a szervezetben.-Forrás: PRLog.Org 

Kapcsolódó cikk:

Az egészséges teafajták

 

  • Mit esznek a világ legjobb labdarúgói?

    Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság […]

  • Vírusok okozta rákbetegségek

    Bizonyos rákbetegségek, szívbetegségek, cukorbetegség, elhízás, ízületi gyulladás és más krónikus betegségek kialakulásáért rejtőzködő, ún. látens vírusok is felelősek lehetnek. A […]

  • Európában egyre súlyosabban fenyeget az éghajlatváltozás

    Emelkedő tengerszinttel és egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel, köztük egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokkal, áradásokkal, szárazságokkal és viharokkal kell szembenézniük az […]

  • A szájüreg egészségéért igyunk fehér teát

    A zöld tea mindennapos fogyasztása számos betegség kockázatának csökkentésében játszik bizonyított szerepet. Csökkenti a gyulladást, a magas vérnyomást, a szív- […]