A klímaváltozás hatása az emberi evolúcióra

A legtöbb kutató ma egyetért abban, hogy Földünk jelentős mértékű klímaváltozáson megy keresztül részben az üvegházhatású gázoknak köszönhetően, melyek a fosszilis tüzelőanyagok – olaj, gáz és szén – égetése során kerülnek a légkörbe.

Mindazonáltal a tudósok azzal is tisztában vannak, hogy a földi környezet sosem volt állandó, mindig változott, mozgásban volt. Ezen változások közül jó néhány okozott tömeges fajkihalást. Azonban az emberek, a főemlősök és más nagytestű emlősök esetében, ezek a környezeti változások néha az újabb alkalmazkodások létrejöttét ösztönözték.

Homo erectus. Az emberi agy fejlettsége, alkalmazkodásra való képessége lehetővé tette, hogy a változó éghajlati körülmények között is képes legyen az emberi faj a túlélésre és a gyarapodásra.

2012 májusában a Kolumbia Egyetemen geográfusok, klimatológusok, biológusok, paleontológusok és antropológusok ültek össze, hogy megpróbáljanak választ találni a kérdésre: vajon a klímaváltozás alakította-e az emberi evolúciót.

Peter deMenocal, a Kolumbia Egyetem kutatója szerint, a Föld eddig megismert történetének az az üzenete, hogy minden nagyobb, állatvilágban bekövetkezett változásban az éghajlat szerepet játszott. De hogy a klímaváltozás hogyan alakította az emberi evolúciót, vagy hogyan vett részt benne, az továbbra is egy megválaszolatlan kérdés. Ám a kutató szerint erős jelek mutatnak a szoros összefüggésre.

Például 2 millió évvel ezelőtt Kelet-Afrikában az éghajlat egyre szárazabbá vált, aminek következtében hatalmas erdőterületek tűntek el, melyeknek a helyét nagy kiterjedésű füves szavannák foglalták el. A fennmaradt fosszíliák, maradványok azt mutatják, hogy a nagytestű emlősök, beleértve emberelődeinket is, ezen a területen jelentős fizikai változáson mentek keresztül ekkor, és az ezt követő évezredek során. Az antilopok és a zebrák ősei például hosszabb fogakat „növesztettek” vastagabb zománcréteggel. Ez lehetővé tette, hogy új táplálékukat, a füvet jobban meg tudják rágni és emészteni.

Az emberek esetében az agy mérete lett sokkal nagyobb, a test felvette a kiegyenesedett alakot, és a viselkedés is megváltozott. A kőeszközök megjelenése is erre az időszakra tehető, amikor az éghajlat egyre szárazabb lett.

Bár általánosságban elmondható, hogy az afrikai klíma az elmúlt kétmillió és százezer év között egyre szárazabbá vált, ebben a periódusban is ingadozott és változott az éghajlat, hol nedvesebbé, hol szárazabbá vált. Mivel az embereknél kialakult egy olyan fejlett agy, mely képes volt tudatosan alkalmazkodni és új dolgokat kitalálni, felfedezni, a faj hatalmas túlélési előnnyel rendelkezett. Annak ellenére, hogy a tájat a füves puszta uralta, az emberek létrehoztak olyan szerszámokat, melyekkel a föld alatt rejtőző gumókat tudták kiásni, köveket formáltak meg, hogy össze tudják törni a kemény diókat, és éles eszközökkel le tudták fejteni zsákmányállataik csontjáról a fehérjét adó húst.

Rick Potts antropológus szerint viszont, ez a rugalmasság, nem csak a Homo sapiens sajátsága volt, hanem valamennyi emberi faj jellemzője, köztük a mára már kihalt Homo erectusnak és a neandervölgyi ősünknek is. Mire létrejött a ma élő emberi faj, az alkalmazkodásnak és a változékonyságnak az utolsó példája az volt, amikor kialakultak a különböző kultúrák. Egy fajon belül  létrehoztuk a különféle társadalmak széles sorát, megannyi technológiát, melyeket használunk. Mi vagyunk az első faj, mely képes feltenni a kérdést, hogy ’Mi lenne, ha…?’, és ez alapján gondolkodni. Mindezek nagyon hasznos képességek egy olyan világban, amely változó és bizonytalan. Potts szerint azonban az egyre fejlettebb technológiák, melyekkel a természetet a saját céljaink elérésére használjuk fel, idézik elő az éghajlatváltozást, mely máskülönben sosem következett volna be. Azzal, hogy különféle termékeket gyártunk, apró részecskéket juttatunk a légkörbe, porszemcséket, gázokat, és ezek nem kívánt hatást gyakorolnak a környezetre.

Ezek a hatások, úgy mint a globális felmelegedés, a tengerszint emelkedés, a szélsőséges időjárás, újabb kihívást jelentenek az emberi faj számára. Potts úgy véli, hogy hagyományosan kétféle módon lehet ehhez a problémához hozzáállni. Vagy visszafogja magát az emberiség, és lejjebb adja ambiciózus növekedési törekvéseit, vagy folytatja így tovább, nem törődve a hosszú távú hatásokkal. Ezen két út közé vagyunk beszorítva, mondja Potts, és hogy ezek között milyen egyensúly fog kialakulni, az meg fogja határozni az emberi faj földi történelmét.

Potts és tudóstársai mégis remélik, hogy saját kihalásunk veszélyének réme arra fog ösztönözni bennünket, hogy megpróbáljunk harmonikusabban élni örökké változó otthonunkban, a Földön.forrás: VOA-Voice of America, dioráma:Gunawan Kartapranata