A laboratóriumok áldozatai

Minden évben több tízmillió állatot boncolnak, fertőznek meg, injekcióznak, gázosítanak el, vakítanak meg, és égetnek rejtett laboratóriumokban és kutatási létesítményekben. Azoknak az állatoknak is tovább nő a száma, melyeket kozmetikumok, háztartási tisztítószerek, és egyéb fogyasztási cikkek biztonságosságának a teszteléséhez használnak fel.

Ártatlan főemlősök, kutyák, macskák, nyulak, hörcsögök, tengerimalacok, madarak, patkányok, egerek, haszonállatok és hidegvérű állatok válnak akaratuk ellenére kegyetlen kísérletek és eljárások alanyaivá, a tudomány nevében.Ezek az állatok soha nem adták beleegyezésüket, hogy megkínozzák, és megöljék őket egy másik faj megmentése érdekében.

Becslések szerint 20 és 70 millió között lehet a kísérletekbe bevont állatok száma. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol fel sem kell tüntetni az egerek, patkányok és hidegvérű kísérleti állatok számát, évente mintegy 28 millió, az Egyesült Királyságban 4,11 millió, Kanadában 1,66 millió, Hollandiában 501 ezer, hazánkban csaknem 305 ezer állatot ölnek meg a tudomány oltárán.

Miközben létezik állatvédelmi törvény, mely tiltja az állatok kínzását, ezeket nem alkalmazzák a laboratóriumi állatok esetén. Az ember hajlamos szemet hunyni, hiszen úgy gondolja, a mi érdekünket szolgálják a kísérletek, és ugyan ki törődik akár tíz millió állat kínhalálával, ha szenvedésük százmillió ember gyógyulását segíti elő. Más jellegű tudományos kutatások eközben éppen arról igyekeznek meggyőzni az emberiséget, hogy az egyes állatfajok mennyire intelligensek, és érdemesek megbecsülésünkre. Tudjuk, hogy a kísérletekben részt vevő állatfajok érző lények, melyek nem viselik közömbösen, ha szenvedniük kell, és nem csak fizikai fájdalmat kell átélniük, hanem lelki betegek is lesznek.

Az emberi faj, mely Földünk legintelligensebb lényének tekinti magát, megengedheti magának, hogy más élőlénynek a szenvedését és halálát okozza? Különösen a mai világban, amikor olyan korszerű kutatási technikák állnak rendelkezésre, melyekkel kiváltható lenne az állatok kínzása? Vajon akkor is egyetértenének a más fajokon végzett kísérletezéssel az emberek, ha történetesen az evolúció során egy nálunk fejlettebb élőlény alakult volna ki, aki éppen az emberi fajt akarná felhasználni a kísérleteihez?

Az emberek sokszor csak ezt a szót hallják, hogy kínzás, és nem is gondolnak bele, hogy valójában milyen kísérletekről is van szó. El sem tudjuk képzelni, hogy ezeknek az állatoknak egy mesterséges környezetben, ami már önmagában is stresszt vált ki belőlük, milyen válogatott, fájdalmas beavatkozásokon kell keresztülmenniük. Hogy állatokat megvakítanak, megmérgeznek, élő modellekké operálnak, hogy egy emberi betegség vizsgálatakor egyetlen állatot többször is megműtenek, és a műtét helyét vissza sem zárják, hogy jobban látszódjanak az élő szervezetben zajló folyamatok és reakciók, és gyakorlatilag egy ilyen félholt állatot addig kezelnek, míg élet van benne. Miután hosszú szenvedés után meghal, akkor meg elhajítják a tetemét. Van olyan cél, mely szentesít ennyi kegyetlenséget?

Ez a majom egyike annak a 17 makákónak, melyeket a marylandi Silver Spring Viselkedéskutató Intézetben neurológiai kutatásokra használtak 1981 és 1991 között. Ahogy egy író mondta, ők lettek a leghíresebb laboratóriumi állatok a történelemben, köszönhetően a kutatók, az állatvédők, ügyvédek és politikusok csatározásának. A vadon született majmok szűk ketrecekben, koszos körülmények között éltek bezárva, megfelelő ellátásukról nem gondoskodtak. A legidősebb majom még a húst is lerágta a saját ujjairól, és mindkét karjának deafferenetációja (az idegpályák műtéti megszakítása) után csak a lábaival tudta felemelni az ételét, és magához venni. 1981-ben az amerikai PETA állatvédő szervezet indult harcba a majmok jogaiért, és később hírességek és politikusok is követelték a majmok szabadon engedését. Nem jártak sikerrel, többszöri próbálkozás után a Legfelsőbb Bíróság elutasította a majmok kiengedésére vonatkozó kérésüket. 1991-ben a még életben lévő majmokat is elaltatták.

Biztosan több embert érintene meg a kínszenvedésük, ha mindezek az orrunk előtt, és nem elzárt helyeken zajlanának. Ahogy Paul McCartney is mondja: „Ha a vágóhidaknak üvegfaluk lenne, mindenki vegetáriánus lenne.”

A kutatók szerint lehetővé kell tenni számukra a szabad hozzáférést az állatkísérletekhez, annak érdekében, hogy megtalálják az emberi betegségek gyógymódját, és nem akarnak foglalkozni azzal a súlyos etikai problémával, hogy élő, érző lényeket használnak fel kutatási célokra. Sokszor el is hitetik a közvéleménnyel, hogy a laboratóriumokban az állatok ritkán szenvednek, hiszen érzéstelenítik őket vagy fájdalomcsillapítót kapnak, de igazából az állatoknak csak 6-8 százaléka kap ilyen szereket, és ettől még nem válik etikussá a kínzás.

Az állatkísérletek eredményeire való túlzott támaszkodás, valójában csak hátráltatta, és ma is akadályozza a tudományos haladást, mert az állatkísérletek eredményei általában nem alkalmazhatók az emberre.

Tény, hogy a tudósok sokkal több ember életét menthetnék meg, ha nem állatokon kísérleteznének, hanem pontosabb és hatékonyabb kutatási és tesztelési módszereket alkalmaznának.

Az állatvédők már régóta harcolnak azért, hogy véget vessenek az állatok felesleges kínzásának és halálának. A legtöbb ember azt hiszi, hogy az állatkísérletek szükségesek ahhoz, hogy a tudomány és az orvostudomány fejlődjön. Pedig ma már számos olyan kutatási módszer létezik, amelyhez nem kell állatokat sem kínozni, sem megölni.

Egyre több orvos és tudós látja be, hogy félrevezető, sőt káros lehet, ha egy másik fajon végzett kutatás eredményét az emberen alkalmazzuk.

Emberi sejtkultúrákon végzett toxicitási kísérletek kétszer-háromszor pontosabb eredményt adnak, mint a patkányokon és egereken végzett kísérletek. Az in vitro – kémcsöves vagy Petri-csészés – technológia például, lehetővé teszi a kutatók számára, hogy naponta akár 100 ezer vegyületről is pontos információt kapjanak. A képalkotó technikák, úgy mint a CT, az MRI és a PET vizsgálatok, a röntgen, a kémiai analízist végző gépek, az EKG, a mikroszkópok, a monitoring eszközök, a DNS-szekvenálás mind bepillantást engednek az emberi test működésébe, anélkül, hogy állatokat kellene felhasználni. Számítógépes és matematikai modellezések segítségével a közelmúltban új kezelések jelentek meg az AIDS, a mellrák, és a magas vérnyomás gyógyítása terén. Ráadásul az állatkísérletekre adott pénzt is inkább az új módszerekkel végzett kísérletek támogatására lehetne használni. Ma még mindig több százmillió dollárt költenek arra, hogy embereknek szánt gyógyszerek hatását állatokon teszteljék, holott ezek a gyógyszerek más hatást okoznak az állatokban, mint az emberekben.

Ezeknek az állatoknak nagy szüksége van az állatbarátok segítségére. Minél többen kell, hogy kifejezzük bármilyen rendelkezésre álló fórumon, hogy nem értünk egyet az állatok kínzásával, ami nem csak embertelen, kegyetlen, hanem még felesleges is.- forrás: In Defense of Animals, www. idausa.org, www.vivisectioninfo.org 

A jelképessé vált barna kutya szobra. A barna kutya egykor valakinek a kis kedvence vagy kóbor állat lehetett, akit 1902 decemberében Ernest Starling élettan professzor használt kísérleteihez. Felvágta a kutya hasát, és elkötötte a hasnyálmirigy-vezetékét. Ezután a kutya két hónapon át egy ketrecbe volt zárva, és állítólag mindenkit megőrjített az ordításával. 1903. február 2-án egy újabb élveboncolási bemutatóhoz használták a kutyát. Mielőtt az orvostanhallgató diákok megérkeztek volna, Starling újra felnyitotta a kutya hasát egy háromnegyed órás beavatkozás során, hogy lássa a korábbi műtét eredményét. A kutya sebét egy csipesszel elkötötte, majd átadta az állatot kollégájának és sógorának, William Baylissnek, akivel egyébként több kutyán is végeztek kísérleteket. Bayliss egy nyílást vágott a kutya nyakán, hogy beelektródázza a nyálmirigyek idegvégződéseit, mert bizonyítani akarta, hogy a nyál nyomása független a vérnyomástól. Fél órán át stimulálta az idegeket árammal a lekötözött, szájkosarat viselő kutyán, de elméletét nem tudta bizonyítani. A kutyát ezután egy diáknak adták át, Henry Dale-nek, egy jövőbeni Nobel-díjasnak, aki miután eltávolította az állat hasnyálmirigyét, a kutyát egy szívébe szúrt késsel megölte. Az eljárást kegyetlennek és jogellenesnek nevezte a Nemzeti Élveboncolás Elleni Társaság. Bayliss felháborodott a hírnevét ért támadásokon, beperelte a társaságot, és nyert. A kutya emlékére az állatbarát aktivisták 1906-ban szobrot emeltettek, ám ez annyira sértette az orvostanhallgatókat és az oktatókat, hogy az állandó viták és zavargások miatt a szobrot végül a hatóságok eltávolították. Több mint hét évtizeddel később élveboncolás elleni csoportok megbízásából készült el a barna kutya emlékére állított új szobor, mely ma is látható a londoni Battersea Parkban. – fotó: Tagishsimon

 

 

 

Random Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.