Hogyan védjük a babákat a káros sugaraktól, ha naptejet nem használhatunk?

Ha kimegyünk a strandra, mi könnyen megvédhetjük bőrünket a káros UV-sugaraktól, de ha velünk van pár hónapos kisbabánk is, rá általában nem kenhetünk fényvédő krémet. Hari Cheryl Sachs gyermekorvos szerint, a hathónaposnál fiatalabb babákat legjobban úgy óvhatjuk meg a nap káros sugaraitól, ha nem visszük ki őket napközben 10 és 14 óra között, amikor az UV-sugárzás a legerősebb.

A napvédő krémek használata csak gyerekeknek és felnőtteknek ajánlott. Miben más a babák bőre?

Először is a bőrük sokkal vékonyabb, emiatt sokkal könnyebben elnyeli a fényvédő aktív kémiai összetevőit. Másrészt testfelszínük testtömegük arányában sokkal nagyobb, mint a felnőttekké, ami azt jelenti, hogy sokkal inkább ki vannak téve a fényvédő vegyi anyagainak, melyek allergiás reakciót vagy gyulladást okozhatnak.

Ezért számukra a legoptimálisabb védelem, ha kerüljük az erős napsugárzást, illetve árnyékos helyre húzódunk velük, és a babakocsi felé kis esernyőt helyezünk.

Ha mégsem tudjuk elkerülni, hogy a legnagyobb napsütésben ne vigyük ki a kicsit, akkor nagyon kis mennyiségű, 15-ös faktorszámú fényvédőt kenhetünk testének kis felületére, az orcára és a kézfejekre. De még mielőtt felkennénk, érdemes bőrpróbát végezni a csukló belső oldalán, hogy lássuk, nem vált-e ki allergiás reakciót.

A napsugarak ellen továbbá javasolt, hogy a gyermeket, laza, bő, hosszú ujjú nadrágba és hosszú ujjú felsőbe öltöztessük, és szerezzünk be számára egy széles karimájú kalapot. Bár a baseball sapkák aranyosak, nem védik a napsugaraktól a nyakat és a fület, pedig ezek nagyon érzékeny bőrterületek a babán.

A nyári forróság is extra kihívást jelent egy csecsemő számára, Ők nem izzadnak úgy, mint mi, szervezetük hűtési-fűtési rendszere még nem fejlődött ki kellően. Ezért rendszeresen ellenőrizni kell őket, hogy a testük nem melegedett-e fel túlságosan. A legnagyobb veszélyt a kiszáradás okozhatja. Gondoskodnunk kell, hogy rendesen hozzájussanak az anyatejhez vagy a tápszerhez, így biztosíthatjuk, hogy testük kellően hidratált legyen. A víz is segíthet ennek fenntartásában, ezért a legmelegebb napokon nem árt, ha két etetés között kis mennyiségű vizet is kapnak.

A legfőbb biztonsági tippek a csecsemők számára a forró nyári napokon:

a baba mindig legyen árnyékban, ne tegyük ki a tűző napsütésnek. Csak akkor kenjünk rá kis mennyiségű fényvédőt, ha végképp nem tudjuk megoldani, hogy ne érje a nap.

viseljen hosszú ujjú felsőt és hosszú nadrágot, de ne ritka szövésű anyagból, melyen át bejutnak a fénysugarak. Tegyük a kezünket a szövet alá, ha átlátszik a kezünk, akkor valószínűleg nem nyújt kellő védelmet.

– fontos, hogy a baba viseljen valamilyen széles karimájú fejfedőt a szabadban, ami védi az arc, a nyak és a fül érzékeny bőrét.

figyeljük meg babánkat, nem-e mutatja a leégés vagy kiszáradás jeleit. Ezekre utalhat a bőrpír, a nyűgösség és a túlzott sírás.

ne felejtkezzünk meg a kellő hidratálásról, melyre mindig felhívják a felnőttek figyelmét is. A babák is kiszáradhatnak, két etetés között kevés vizet is adhatunk nekik. Ha pedig több időt töltünk a napon, mint néhány perc, vigyünk magunkkal vizet az útra.

figyeljük a baba vizeletének mennyiségét. Ha kevesebbet pisil, mint amennyit szokott, az a kiszáradás jele lehet, és azt jelenti, hogy több folyadékra van szüksége.

semmi esetre se használjunk rovarriasztót is tartalmazó krémeket a baba bőrén, főként a kezén ne, mert a szájába veheti és lenyalogathatja. Kéthónaposnál fiatalabb csecsemők szervezetébe semmiképpen nem juthatnak ilyen vegyszerek.

ha a baba mégis lepirult a napon, azonnal vigyük árnyékba, és tegyünk a kipirult bőrére hideg borogatást.forrás: FDA-Food and Drug Adminstration

  • Az izomerősítés csökkenti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának esélyét

    Csökken a cukorbetegség kialakulásának veszélye azoknál a nőknél, akik rendszeresen végeznek izomerősítő gyakorlatokat – állapította meg egy amerikai kutatás.     A […]

  • Veszélyt jelentenek a Mount Everest gleccsereinél terjeszkedő tavak

    A Mount Everest közelében kialakult tavak áradás esetén veszélyt jelenthetnek a környező településekre. A Himalájában lévő Khumbu-gleccser felszínén kiterjedté váltak […]

  • A sikeres fogyókúra legnagyobb ellenségei

    Mindenki tisztában van vele, hogy mi az, ami a leginkább hizlalja, de vannak olyan élelmiszerek, melyeket mindenképpen szigorúan el kell […]

  • Mi a sikeres fogyás legnagyobb titka?

    Mikor elhatározzuk, hogy fogyni szeretnénk, talán a legnehezebb kérdés az, hogy hogyan is kezdjük el. Sokunknak nincsen ötlete, hogyan fogjunk […]