Schwarzenegger megbánta hűtlenségét

Arnold Schwarzenegger színész, testépítő, ex-kormányzó az „Életem hihetetlenül igaz története” című életrajzi könyvében sikereiről és kudarcairól vall, valamint arról, mennyire megbánta, hogy hűtlen volt feleségéhez.

A 642 oldalas önéletrajzi könyv a sztár életének legintimebb pillanataiba is betekintést enged, és mindent leír, amit a közönség tudni szeretne a házvezetőnőjével, Mildred Baenával folytatott viszonyáról, ami véget vetett huszonöt éves házasságának Maria Shriverrel.

A könyv megjelenése előtt egy nappal a CBS televízió interjújában Schwarzenegger elmondta, nagyon sajnálja, hogy fájdalmat okozott feleségének és gyermekeinek.

„A feleségem feladta miattam a televíziós karrierjét” – mondta a színész utalva arra, hogy Maria Shriver újságíróként dolgozott, mielőtt összeházasodtak. – “Azt hiszem, a hűtlenségem volt a legostobább és legszörnyűbb tettem ebben a kapcsolatban.”

A színész azt is elmondta, hogy volt felesége nem olvasta a könyv tartalmát, de a közönség választ kap benne minden olyan kérdésre, melyet feltettek számára hűtlenségével és házasságon kívül született fiával kapcsolatban.

Schwarzenegger azt is elmeséli, hogy 2011-ben, mikor lemondott kormányzói posztjáról, a döntésnek felesége nagyon örült, többek között azért is, mert végre nyugodtan elmehetettek közösen egy párterápiára. Ám házasságukat ez már nem mentette meg. Miután 2011 májusában az ex-kormányzó beismerte hűtlenségét, Shriver júliusban beadta a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Schwarzenegger és Maria Shriver 1977-ben ismerkedtek meg egymással, és 1986-ban házasodtak össze. –Forrás: VOA-Voz de América, Fotó: VOA

  • Afrika keleti részén telelnek gólyáink

    Afrika keleti részén telelnek azok a fehér gólyák, amelyeket nyáron láttak el műholdas jeladóval a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület […]

  • Megfázás vagy allergia?

    A hideg téli hónapokban sokkal több időt töltünk zárt ajtók mögött a lakásban, ahol viszont ki vagyunk téve a különböző […]

  • Így olvasnak a kecskék az arcunkról

    A kecskék a boldogságot tükröző arckifejezéseket részesítik előnyben – állítják brit kutatók, akiknek eredményei azt sugallják, hogy az eddig véltnél […]

  • Mi segít megőrizni az agy frissességét ötvenen túl is?

    A hetente többször végzett mérsékelt testmozgás a legjobb módja annak, hogy az ember megőrizze agya frissességét ötven éves kor felett […]