Hogyan táplálkozzunk a mediterrán étrend szerint

Számos kutatás bizonyította már, hogy a mediterrán étrend pozitív módon befolyásolja egészségünket. Egy 2011-es svéd tanulmány szerint például a mediterrán konyha húsz százalékkal megnöveli a hosszú élet esélyét, valamint három-négy évvel az élettartamot, ami főleg az ételsor magas antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásával áll összefüggésben. Olaszországban, Spanyolországban és más, mediterrán térségben lévő országban az emberek már évszázadok óta így étkeznek.

Egy olasz étel: tiella, tepsis kagyló rizzsel és burgonyával

A mediterrán étrendben alapvetően kevesebb a hús és a szénhidrát, ugyanakkor az ételekben nagy hangsúlyt kapnak a zöldségek és a telítetlen zsírok. Vörös húsok, édességek és desszertek, tojás és vaj vagy csak nagyon kis mennyiségben vagy egyáltalán nincsenek az ételekben.

A vörös húsok helyett inkább a csirkehús, de legnagyobb mennyiségben kétségtelenül a halak, és más tengeri állatok a jellemzőek. Az ételek alapját a növények jelentik, elsősorban a zöldségek, a hüvelyes zöldségek (bab, borsó), ami kiegészül gyümölcsökkel, magvakkal, diófélékkel. A növények nem csak a vitaminok, ásványi anyagok, és biológiailag aktív vegyületek gazdag forrásai, hanem sok rostot is tartalmaznak, a rostoknak köszönhetően pedig csökkenthető a koleszterinszint valamint a cukorbetegség és a bélrendszeri daganatos betegségek kockázata. Mivel fokozzák a jóllakottság érzését, az ideális testsúly elérésében és megtartásában is fontos szerepük van.

A mediterrán étrend legfőbb szereplője, mely remekül kiegészíti a zöldségalapú diétát, az olívaolaj. Az olívaolaj gazdag telítetlen zsírsavakban, például a linolsavban, mely védi az erek falát, fokozza a zsíranyagcserét, csökkenti a koleszterinszintet, védi az ízületek és a kötőszövetek egészségét, és segíti a sovány izomtömeg növekedését. Van benne A, D és E-vitamin, valamint a szabad gyököket semlegesítő polifenolok, melyek védik a szív- és érrendszert. Az olívaolaj fogyasztásával nem csak belülről táplálhatjuk testünket, ugyanis segítségével hajunk és bőrünk állapota is javul, szépül.

Az ételek mellé fogyasztott vörösbor, ha mértékkel vesszük magunkhoz, szintén javítja egészségünket.

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy a mediterrán étrendnek csak előnyei vannak, de néhány dologra oda kell figyelnünk, ha e szerint akarunk táplálkozni. Például arra, hogy a telítetlen zsírok mellett ne fogyasszunk telített, állati eredetű zsírokat, mert az súlygyarapodáshoz vezethet. Azt is tudni kell, hogy a növényi alapú, kevés tejterméket tartalmazó étrend következtében vas- és kalciumhiány léphet fel szervezetünkben, ezért szükség lehet vas- és kalcium kiegészítésre. A kellő vasbevitelre úgy is odafigyelhetünk, ha vasban gazdag zöldségeket fogyasztunk, és mellé elegendő C-vitamint, A-vitamint eszünk, melyek segítik a vas felszívódását szervezetünkben. Ez a kis odafigyelés azonban mindenképp megéri az áldozatot, hiszen a mediterrán étrend követésével valóban sokat javíthatunk egészségi állapotunkon.–forrás: MedlinePlus en Español, fotó: Paoletta S.

Random Posts

  • A sok ülés fokozza a krónikus betegségek kockázatát – Mit tehetünk ellene?

    Minél többet ülünk nap mint nap, annál nagyobb a kockázata valamilyen krónikus betegség – daganatos betegség, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy […]

  • A medveszőlő gyógyhatásai és kockázatai

    A medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi) a hangafélék családjába tartozó kúszócserje, mely Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában, a humuszban gazdag talajon terem. Nevében […]

  • ’Szárazon úszással’ is erősíthetjük a hátizmokat!

    Az úszás sokak szerint a legtermészetesebb és legjobb mozgásforma, minden izmot megmozgat és fejleszt. Gerincproblémák esetén is ajánlják a gyógyterapeuták, hiszen […]

  • Egyre nő a globális légszennyezettség

    Manapság a figyelem középpontjában leginkább az üvegházhatású gázok – szén-dioxid, metán – állnak, melyek hozzájárulnak a globális felmelegedés folyamatához, ám […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.