Leonardo DiCaprio gyűlöli az orvvadászokat

Leonardo DiCaprio egyike a legaktívabb környezetvédő hírességeknek. Se szeri se száma azoknak a környezet- és állatvédelemre felhívó akcióknak és kampányoknak, melyekben szerepelt, vagy melyekhez nevét adta.

Tevékenységét elsősorban az általa alapított Leonardo DiCaprio Alapítvány segítségével végzi, együttműködve más szervezetekkel. De részt vesz a Global Green USA munkájában is, mint elnökségi tag, az állatok jólétéért dolgozó International Found for Animal Welfare nevű szervezetben, ahol tiszteletbeli elnökségi tag,  emellett a Natural Resources Defense Councilban (Természeti Erőforrásokat Védő Tanácsban) kuratóriumi tag.

Szívén viseli a jegesmedvék sorsát – ezek az állatok a klímaváltozás egyik legnagyobb áldozatai lehetnek -, 2012 júliusában pedig a WWF tigris fajvédelmi projektjének fővédnöki szerepét fogadta el.

A színész nem csak saját vagyonából áldoz a vadvilág megmentésére, hanem személyes megjelenésével is igyekszik hozzájárulni a vadvédelmi programok sikeréhez, és a terepi munkákból is kiveszi részét, és hajlandó a világ bármely pontjára elutazni, ahol a segítségét kérik.

Bolygónk számos jelképes állatát fenyegeti a kihalás veszélye, az egyik legnagyobb problémát az orvvadászat jelenti, mely ma már szervezett bűnözés keretében zajlik, és a hatóságok nem tudják megóvni az állatokat a természetvédelmi területekre is behatoló orvvadászoktól. A tigrisek, az orrszarvúak, az elefántok azok a legfőbb célpontok, melyekről a legtöbbet hallhatunk.

A színész többször is felhívta a figyelmet a helyzet súlyosságára, 2012 októberében számos helyen szólalt fel a vadállatok védelmében. Leonardo DiCaprio szerint mielőbb gátat kell vetni többek között az illegális elefántcsont-kereskedelemnek, mert az állatok száma riasztó mértékben csökken.

Az orvvadászat ellen szólalna fel az a film is, melyet másik két színészkollégájával és barátjával terveznek elkészíteni. Leonardo DiCaprio, Tom Hardy és Tobey Maguire közösen szeretnének megalkotni egy orvvadászat-ellenes filmet, melyben egyaránt helyet kapna az orvvadászokkal folytatott helyi, fegyveres küzdelem, valamint az állatoknak a különféle divatcélokra történő felhasználása. Tom Hardy szintén nagy állatvédő, Tobey Maguire, DiCaprio egyik legjobb barátja pedig azon túl, hogy szereti az állatokat, megenni sem hajlandó őket, vegán étrenden él. Egyelőre nem tudni, hogy a három színész lesz-e sztárja az egyelőre csak terv szintjén létező filmnek, melynek az íróját jelenleg is keresik.

Érdemes Leonardo DiCaprio hivatalos Facebook oldalát rendszeresen felkeresni, ahol mindig találunk újabb és újabb bejegyzést tőle a környezetvédelemre vonatkozóan. Jelenleg az antarktiszi vizek védelem alá kerülése mellett kampányol. A Déli-sark csaknem tízezer állatfaj számára ad otthont, köztük bálnáknak, kardszárnyú delfineknek, fókáknak és pingvineknek. Leonardo DiCaprio annyira elkötelezett az ügy mellett, hogy saját Facebook oldala fejlécképének is antarktiszi pingvinekről készült képet választott.-2012.október, fotó: David Shankbone

  • A klímaváltozás előnyös lehet a siklófélék számára

    A klímaváltozás számos állatfajt hátrányosan érint, de vannak olyan fajok, melyek hasznot húzhatnak a hőmérséklet emelkedéséből. Többek között ilyenek a […]

  • Mit érdemes enni endometriózis esetén?

    A gyulladást okozó és ösztrogén termelődést fokozó élelmiszerek – vörös hús, transz-zsírok, alkohol, kávé – fogyasztásának kerülése, míg a több […]

  • Őrizzük meg vesénk egészségét!

    A vese bab alakú páros szerv, mely a hátsó hasfalhoz rögzítve fekszik a gerinc két oldalán, és nem nagyobb, mint […]

  • A cápák szürkében látják a világot

    A cápák különféle érzékszerveikre támaszkodnak a világtengerekben való cirkálás közben, a látásukra főként akkor hagyatkoznak, mikor megközelítenek egy zsákmányállatot, párt […]