A művészeti foglalkozás segíti a daganatos gyermekek gyógyulását

Egy daganatos betegség mentálisan nagyon romboló hatású lehet, különösen, ha a betegség egy gyermeket érint. A művészeti terápia megkönnyítheti egyes gyermekek kezelését. A rajzolás, a festés vagy éppen a számítógépes divattervezés nyugtatóan hat a beteg gyerekekre. A gyógyulás folyamatában a megfelelő orvosi kezelések mellett nagyon fontos figyelmet szentelni a gyermek lelkiállapotának is. Washingtonban, a Georgetown Lombardi Központi Rákkutató Központban a gyerekek a rákterápia során művészetterápiás foglalkozáson is részt vesznek. Sok gyermek számára, akik lelkileg szinte az összeomlás szélén állnak, ezek a foglakozások hatalmas jelentőséggel bírnak. A Georgetown Kórházban 20 évvel ezelőtt alapították a művészetterápiás programot, és azóta még négy helyen is megalakult Washingtonban, illetve Texasban.

A kórház a gyerekek számára egy ijesztő hely, de a program segítségével egy pihentető és érdekes helyszínné alakul a szemükben. Mindenütt rajzok, festmények és különféle kézműves termékek vannak az intézményekben, ezek látványa fogadja a belépő gyermeket. Még az álmennyezetet is festmények borítják. A legtöbb világos és vidám színű, de van néhány sötét, komorabb színű alkotás is közöttük. A gyerekek számára ezek jelképezik saját dühüket és haragjukat. A kis betegek azt szeretnék ugyanis, hogy a sok kezelés, amin keresztülmennek, jól sikerüljön. Tisztában vannak vele, hogy a szüleik szomorúak, és hogy ezt az ő betegségük okozza. A művészetterápia egy utat nyit számukra, ahová elrejthetik azt a sok haragot és bosszúságot, ami felgyülemlik bennük. A gyerekek sokszor éppen egy transzfúziós kezelés kellős közepén alkotnak valami szépet, ami segít elterelni a figyelmüket a kezelésről, a betegségükről. Egy külön kis világot teremthetnek maguknak, ahová képzeletben elmenekülhetnek.

Dr. Aziza Shad, a Georgetown Kórház onkológia programjának vezetője el sem tudná képzelni a gyermekek kezelését a művészetterápia nélkül. Úgy véli, hogy ezek a gyerekek a terápia segítségével jobban elfogadják a betegségüket, sokkal stabilabbak érzelmileg, és ennek eredményeként kevesebb napot töltenek a kórházban.

Még ha a hatás tudományosan nem is alátámasztott, a doktor úgy véli, a művészetterápia sokat javít a gyerekek életminőségén, és segít nekik, hogy könnyebben megbirkózzanak a betegségükkel és a kezelésekkel. –forrás: VOA-Voice of America (képünk illusztráció)

Random Posts

  • A vizsgák sok fejfájást okoznak

    Ez így igaz, és nem csak a tananyag és a határidők. A diákoknak rengeteg tanulnivalójuk van, különösen vizsgák idején túlterheltek, […]

  • Az eurázsiai jégtakaró olvadását modellezték norvég kutatók

    Az eurázsiai jégtakaró olvadása csúcspontján 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan – derítették ki norvég kutatók, akik a […]

  • Kutya- és macskaevés: A színtiszta állatkínzás

    Miközben a legtöbb országban, így hazánkban is az állatbarátok naponta fáradoznak azon, hogy bajba került, elesett, hontalan, lelkileg meggyötört állatokat […]

  • Hogyan tápláljuk idős kedvencünket?

    Az egyre kifinomultabb állatorvosi ellátásnak és az egyre egészségtudatosabb gazdik kedvencük egészségéért való növekvő aggódásának köszönhetően, kedvenceink átlagos életkora folyamatosan […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.