A dohányzás az agyat is károsítja

A dohányzás árt az agynak is, mert károsítja a memóriát, a tanulási és a gondolkodási képességeket – állapították meg közel kilencezer ember nyolc éven át tartó nyomon követése alapján brit kutatók.

    A King’s College London munkatársai 8800 ötven év feletti embert vontak be tanulmányukba, amelyben a szívroham és a szélütés valószínűsége és az agy állapota közti kapcsolatot vizsgálták, és amelynek eredményét az Age and Ageing című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

Eredményeik azt mutatták, hogy a szívroham és a szélütés kockázata “határozottan összefügg a kognitív hanyatlással”. A legnagyobb kockázatot azoknál találták, akiknél a legjelentősebb szellemi hanyatlást mérték. Mint hozzátették, egyértelmű kapcsolat volt a dohányzás és a teszteken elért alacsonyabb pontszám között, és kisebb mértékben ugyan, de a magas vérnyomás és a túlsúly is hatással volt a teljesítményre, az agy állapotára.-forrás: MTI

Random Posts

  • Nem mindegy, mit eszünk, ha tartani akarjuk a súlyunkat

    A legtöbb ember nehezen tartja meg a fogyókúrával elért súlyát, a leadott kilók könnyen visszajöhetnek, ha nem figyelünk oda étrendünk […]

  • Hőségriadó a háziállatokra is

    Van, ahol a nyári kánikulában a tűző napon, árnyéktól mentes helyen, láncra verve tartanak kutyát. Az ilyen állatok kis időn […]

  • Milyen egészségi problémákra jó a szója valójában?

    A szója a hüvelyesek családjába tartozik, akárcsak a bab vagy a borsó. A mag, azaz a szójabab az ázsiai étrendnek […]

  • Kim Nam-gil nem akarta ’Bi-dam’-ot

    A 30 éves fiatalember egy csapásra népszerű lett, nem csak hazájában, Dél-Koreában, hanem a világ számos országában, Bi-dam szerepének köszönhetően. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.