A csipkebogyót nem csak C-vitamin tartalma miatt érdemes fogyasztani

Csipkebogyónak a vadrózsa, más néven gyepűrózsa (Rosa canina) termését hívjuk, mely a legtöbb ember számára magas C-vitamin tartalmáról ismert. Vitamintartalmánál fogva hatásos segítséget jelent a megfázásos betegségek megelőzésében és gyógyításában, illetve az immunrendszer erősítésében, de a termés egyéb értékes hatóanyagokkal is rendelkezik.

Angol népies neve kutyarózsa. Ez a különös elnevezés a római természettudóstól, Pliniustól ered, aki úgy vélte, hogy a növény gyökerével meggyógyítható az, akit „őrült” kutya harapott meg. Az nem derül ki, hogy ez az elnevezés vajon veszett kutyát jelöl-e. Gyógynövényként való felhasználása egészen Hippokratészig nyúlik vissza. Virágkorát a második világháború jelentette, amikor is Nagy-Britannia nem tudott citrusféléket importálni, ezért a kormány a magas C-vitamin tartalmáról ismert csipkebogyó gyűjtését rendelte el. A szirupnak feldolgozott termés hozzájárult a skorbut megelőzéséhez, de a növény ma is nagy megbecsülésnek örvend. Bár azt is tudni kell, hogy a szárítás és feldolgozás során csökken a bogyók vitamintartalma.

A rózsafélék családjába tartozó növényeket régóta használják az emberek gyógyító célokra, amellett, hogy terméseik igen fontos szerepet töltenek be a táplálkozásban is. A család tagjai, akárcsak az ide tartozó csipkebogyó termés, nagyon gazdagok antioxidáns hatású, mutációellenes és rákellenes fenolvegyületekben.

Az elmúlt években a polifenolok egyre nagyobb figyelmet kapnak a kutatásokban, hiszen igen pozitívan hatnak az emberi egészségre.

A csipkebogyóval végzett kutatások kimutatták, hogy a termés bármely koncentrációban hatásos antioxidáns, bár arra is fény derült, hogy a káros szabad gyököket befogó hatása annál erősebb, minél nagyobb koncentrációban alkalmazzuk.

A csipkebogyó további értékes vegyületei közé tartoznak a karotinoidok, főként a likopin, és a béta-karotin, melyek fontos szerepet töltenek be a szív- és érrendszeri betegségek, az érelmeszesedés, a látászavarok és a daganatos betegségek kockázatának csökkentésében illetve megelőzésében. Több klinikai vizsgálat azt is kimutatta, hogy a béta-karotinban gazdag étrend jelentősen csökkentheti a tüdőrák kockázatát, különösen a dohányosok körében. Egy vizsgálatban a csipkebogyóban található proantocianidinek gátolták a melanóma, a bőr rákos sejtjeinek fejlődését.

A csipkebogyó többféle betegség esetén is alkalmazható a megfázáson és influenzán kívül. Túlsúllyal küzdőknek is érdemes fogyasztani, mert csökkenti a metabolikus szindróma tüneteit, segít mérsékelni a magas vérnyomást és a káros koleszterinszintet, ezáltal jelentősen csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is. Emiatt cukorbetegek számára is ajánlott a fogyasztása. Ehhez naponta 40 gramm csipkebogyó port tanácsos fogyasztani hat héten keresztül.

Bélrendszeri panaszok esetén is alkalmazhatjuk, gyomorgörcsök, gyomorsavhiány kezelésére, valamint fekély megelőzésére. Segíthet hasmenés, székrekedés során, valamint ajánlott az ízületi gyulladás, köszvény, és ödéma tüneteinek enyhítésére is.

A csipkebogyó biztonságosnak tekinthető gyógynövény, de fogyasztása során mindig tartsuk be az előírt adagolást. Mellékhatásai ennek a gyógynövénynek is lehetnek, például hányinger, hányás, hasmenés, székrekedés, fejfájás, belélegzett pora egyes embereknél allergiás reakciót válthat ki. A bogyó magas C-vitamin tartalma fokozza a vas felszívódását, valamint befolyásolhatja egyes gyógyszerek és hatóanyagok, például a warfarin és a lítium felszívódását. Nagy adagokban szedett aszpirin esetén sem tanácsos sok C-vitamint bevenni. Ha bármilyen gyógyszert szedünk, érdemes tanácsot kérni orvosunktól vagy a gyógyszerésztől, ha mellette valamilyen gyógynövényt szeretnének fogyasztani. -források: 1. Pharmacogn Mag.. 2010 Jul-Sep, 6 (23) : 238-241., 2. AAPS PharmSciTech. 2008 június, 9 (2) : 693-700., 3. J Neurol Neurosurg Psychiatry. 1995 November; 59(5): 470., 4.Eur J Clin Nutr. 2012 May;66(5):585-90. doi: 10.1038/ejcn.2011.203. Epub 2011 Dec 14.

  • Új nemzeti parkkal védik a kihalófélben lévő gorillákat Kongóban

    Új nemzeti parkkal védi a Kongói Demokratikus Köztársaság a kihalófélben lévő nyugati síkvidéki gorilláinak (G. gorilla gorilla) egyik kulcsfontosságú populációját. […]

  • 5 tipp a karácsonyi stressz ellen

    A Karácsony előtti bevásárlási roham, annak eldöntése, hogy kinek mit ajándékozzunk, a karácsonyfa időben történő feldíszítése, a menü összeállítása és […]

  • Toby Stephens igazi világa a színpad

    Toby Stephens huncut mosolya, átható tekintete, vonzó és elegáns megjelenése, nem utolsósorban pedig kimagasló tehetsége egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy […]

  • A lefekvés előtt bevett aszpirin csökkenti a szívroham kockázatát

    Az amerikai emberek milliói naponta szednek kis dózisban aszpirint, hogy így csökkentsék a szívroham kockázatát. Egy új tanulmány szerint azonban […]