A terhesség véglegesen megváltoztatja a láb alakját és méretét

113820_cloudy_feetAz Iowai Egyetem új tanulmánya megerősíti azt, amit sok kismama már régóta gyanított, mégpedig, hogy a terhesség véglegesen megváltoztatja a lábfej alakját és méretét. A kutatók a terhesség első harmadában és öt hónappal a szülés után vizsgálták meg a tanulmányban részt vevő kismamák lábának alakját és méretét. Az eredmények szerint az anyukák 60-70 százalékának lett a lába hosszabb és szélesebb. A kutatók úgy vélik, hogy a jelentős változások az első terhességhez köthetők, a második, a harmadik illetve  a további várandósságok már nem változtatnak a láb szerkezetén.

A változások a súlytöbblettel illetve a ízületek lazaságával állnak összefüggésben. Terhesség idején ugyanis a szalagokat és izmokat elernyesztő relaxin hormon szintje tízszeresére nő.-forrás: ScienceDaily

 

 

Random Posts

  • Öt egyszerű étkezési szokás az egészségünkért

    A mindennapi táplálkozás nem csak arról szól, hogy jóllakassuk testünket, hiszen olyan tápanyagokat kell elfogyasztanunk, mellyel szervezetünk egészséges működését támogatjuk. […]

  • Hogyan vesznek részt társállataink a gyereknevelésben?

    Akinek van otthon kutyája, cicája, vagy más kis barátja, az valószínűleg mindenféle tudományos kutatás és bizonyíték nélkül is tudja, hogy […]

  • Miért érdemes az eperfa gyümölcsét fogyasztanunk?

    Az eperfa (Morus sp.) az eperfafélék családjába való. Sokan helytelenül szederfaként ismerik, mert termése valóban a szederhez hasonló, de utóbbi […]

  • Mi az összefüggés a mazsola és szájüregünk egészsége között?

    A szájüregi betegségek, ínybetegségek, fogszuvasodás és a fogak elvesztése, több embert érint, mint bármely más egészségi probléma. Ezek a betegségek […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.