A sok ülés fokozza a krónikus betegségek kockázatát – Mit tehetünk ellene?

282627_blue_momentMinél többet ülünk nap mint nap, annál nagyobb a kockázata valamilyen krónikus betegség – daganatos betegség, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy szívbetegség – kialakulásának. Ezt állapította meg egy ausztrál és amerikai kutatók által készített új tanulmány. A vizsgálat azt is feltárta, hogy egyáltalán nem csökkenti a kockázatot az, ha valaki reggel fél órát tornázik, majd a következő nyolc órát egy íróasztal mellett vagy autóban ülve tölti. A kutatók szerint a mozgás önmagában nem elég, módot kell találni arra, hogy ne töltsünk annyi időt üléssel egy nap, még ha a foglalkozásunk ezt meg is követeli. Érdemes kigondolni saját ötleteket, hogyan szakítsuk meg a hosszú ücsörgést. Bizonyos időközönként, de legalább félóránként, álljunk fel, és nyújtózkodjunk ki, és az ebédidőt is használjuk ki arra, hogy mozogjunk, sétáljunk, és a szendvicsünket se ülve fogyasszuk el.

A kutatók szerint a sok ülés olyan nagy mértékben negatívan hat az életminőségre, hogy ezt társadalmi szinten is figyelembe kell venni, és megoldást kell találni arra, hogy a munkahelyeken ne legyenek székhez „kötve” az emberek hosszú órákon át.

Az Egészségügyi Világszervezet  (WHO) a mozgásszegény életmódot a tíz vezető halálok közé sorolja, mely miatt évente kétmillió ember hal meg.-forrás: VOA-Voice of America