Őrizzük meg vesénk egészségét!

A vese bab alakú páros szerv, mely a hátsó hasfalhoz rögzítve fekszik a gerinc két oldalán, és nem nagyobb, mint az öklünk, de mégis nagyon fontos feladatokat lát el testünkben. Segít fenntartani a vérplazma-összetétel állandó koncentrációját, kiszűrni a vérből a felesleges mennyiségű vizet, az anyagcsere során keletkezett hasznosíthatatlan vegyületeket és káros bomlástermékeket, melyek vizelet formájában a húgyszerveken át hagyják el a szervezetet.

vesSajnos, ha a vesében valamilyen működési zavar lép fel, előfordulhat, hogy azt sokáig észre sem vesszük, csak akkor, amikor a folyamat már súlyossá és visszafordíthatatlanná válik. Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, hogyan őrizhetjük meg vesénk egészségét, és hogyan bukkanjunk rá idejében bármilyen működési problémára.

A veséken naponta nagyjából ezer liternyi vér folyik keresztül, melyből kiválasztódik a vizelet körülbelül 1,5 liter mennyiségben. Amikor a vér keresztülhalad a veséken, először kiszűrődnek belőle azok az oldott tápanyagok és vízmennyiség, melyek a szervezet számára szükségesek lehetnek. A káros anyagok, valamint a felesleges anyagok és víz a húgyhólyagba kerülnek, és vizelet formájában távoznak a testből.

A vese hormonokat is termel, melyeknek szerepük van a vérnyomás szabályozásában, vörösvértestek termelnek, és aktiválják a D-vitamint, így az erős csontok megtartásában is fontos feladatuk van. Az ún. renin hormon fokozott termelődése esetén alakul ki például a veseeredetű magas vérnyomás, mert a renin, mint enzim, szűkíti az ereket.

A korral együtt valamennyiünknél gyengül a vese működése. Ugyanakkor egy vesével is jól elboldogulhatunk, ha történetesen az egyiket odaadjuk valakinek, akinek veseátültetésre van szüksége.

Aggodalomra akkor van okunk, ha a veseműködés valamilyen rejtett betegség miatt romlik. Ebben az esetben extra mennyiségű víz és méreganyag halmozódhat fel a vérben, a hormontermelés csökkenése pedig egyéb gondokat is okozhat. Tíz felnőttből legalább egynél kimutatható a vesekárosodás valamilyen jele.

A vesebetegségnek több formája is létezik. Általában sérülés, mérgezés vagy gyógyszerek miatt is bekövetkezhet a veseműködés gyors romlása, azaz akut veseelégtelenség, amikor is a vese működési egységeinek, az ún. nefronoknak csökken a szűrőképessége.

Sokkal gyakoribb azonban, hogy a nefronok működése lassan, észrevétlenül romlik évek vagy évtizedek alatt. Ezt nevezzük krónikus veseelégtelenségnek.

De még ekkor sincsen minden betegnek feltétlenül észrevehető tünete, még akkor sem, ha a vese akár már 3-4 funkcióját is elvesztette.

A krónikus betegség kialakulása ellen sokat tehetünk, legtöbbször egyszerű laborvizsgálattal, vér és vizeletteszttel megállapítható, hogy a vesék megfelelően működnek-e. A vizeletben az albumin nevű fehérje jelenlétét ellenőrzik, mely nem mutatható ki, ha a vesével minden rendben van. A vérvizsgálattal pedig az ún. GFR, glomeruláris filtrációs ráta állapítható meg, mely megmutatja az egy perc alatt képződött szűrlet mennyiségét, és ezáltal nagyon jól rávilágít a veseműködés zavaraira. Ha a GFR érték 60 alatt van, akkor krónikus vesebetegségről beszélhetünk, 15 alatt pedig már mindenképpen szükségessé válnak a vesepótló kezelések. Utóbbi értéknél a betegséget jelezhetik a következő tünetek: fáradtság, gyengeség, hányinger, hányás, viszketés.

Kezelés nélkül a vesebetegség romlása várható.

Számos lehetőségünk van arra, hogy elkerüljük, vagy legalábbis késleltessük a vesebetegség kialakulását. Az egyik legfontosabb, hogy megfelelően legyen beállítva vérnyomásunk, ne hagyjuk kezeletlenül a magas vérnyomást. Az egészséges életmód, a fizikai aktivitás, a szívbarát étkezés mind segítenek normalizálni a vérnyomást, és lassítani a vesebetegség kifejlődését.

Fontos, hogy ne együnk több fehérjét és nátriumot annál, mint amennyire a szervezetnek szüksége van. A legtöbb ember több fehérjét és sót eszik, mint amennyit kellene, bár egy egészséges vese képes megbirkózni ezzel. De vesebetegség esetén ezek már károsak, ezért fontos, hogy fogyasszunk kevesebb nátriumot, több zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszereket, a húsok közül a sovány húsokat válasszuk, de ezekből se együnk sokat, csökkentsük a zsírbevitelt, alacsony zsírtartalmú vagy zsírmentes tejtermékeket válasszunk.

Vesebetegség esetén kérjük ki orvosunk vagy dietetikus tanácsát a megfelelő étrendre vonatkozóan. Ha az életmódbeli változtatások nem lennének elegendőek, az orvos a vesekárosodás lassítására vérnyomáscsökkentő, vércukor-szabályozó és koleszterinszint-csökkentő gyógyszereket írhat fel.

Ne várjuk, meg, míg kialakul a betegség! Végeztessük el rendszeresen a vizelet- és vérvizsgálatot annak érdekében, hogy még csírájában kiderüljön bármilyen rendellenesség.

Március az Egyesült Államokban a vese hónapja, hazánkban is ebben a hónapban tartjuk a vese világnapját. Kiváló alkalom, hogy odafigyeljünk vesénk egészségére, és részt vegyünk egy szűrővizsgálaton!-forrás: NIH-National Institutes of Health

Random Posts

  • A klímaváltozás felgyorsíthatja a fák életciklusát

    A klímaváltozás hatásairól készült tanulmányok szerint a fafajok a melegedésre, akárcsak az állatvilág, vándorlással fognak válaszolni, magvaik révén a hűvösebb […]

  • A legaranyosabb alvás fődíjasai

    Minden állat aranyos alvás közben, de ha versenyeztetni kellene őket, hogy melyikük alszik a legédesebben, szinte biztosan a cicák nyernék […]

  • Probiotikumok: A „barátságos” baktériumok

    A probiotikumok olyan élő mikroorganizmusok, főként baktériumok, melyek nagyon hasonlítanak az emberi bélben található jótékony mikroorganizmusokhoz. Ezeket nevezzük jó vagy […]

  • 4 tápanyag, ami nélkülözhetetlen csontjaink egészségéhez

    A csontrendszer testünk tartóoszlopa, csak rajtunk múlik, hogy mennyire vigyázunk rá. A csontritkulás immáron népbetegség, a csontvesztés akár már a […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.