A fiatalkori testmozgás fontos az erős csontok kialakulása érdekében

630543_girl_powerA fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát.

    “Eredményeink szerint a gyermekkori rendszeres testmozgás összefüggésben lehet a későbbi csonttörés alacsonyabb kockázatával, méghozzá annak a csúcscsonttömegben bekövetkező növekedésnek köszönhetően, amely a rendszeres fizikai aktivitást végző, fejlődésben lévő fiataloknál figyelhető meg” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Bjorn Rosengren, a malmői Skane Egyetemi Kórház munkatársa. Az új tanulmány megállapításait az Amerikai Sportorvosi Ortopédiai Társaság (AOSSM) chicagói rendezvényén ismertették a szakemberek.

    A tanulmány 7 és 9 éves kor közötti, Malmőben élő gyerekek bevonásával készült, akiket hat éven keresztül követtek figyelemmel a szakemberek. “A fiatalkorban végzett fokozott fizikai aktivitás hozzájárult a magasabb csontsűrűség kialakulásához, a lányoknál pedig növelte a csontváz méretét anélkül, hogy fokozta volna a csonttörés kockázatát – húzta alá Rosengren. – Tanulmányunk ismételten rávilágít arra, hogy a gyerekeknek miért van szükségük rendszeres napi testmozgásra a jelenlegi és jövőbeli egészségük erősítése érdekében.”-forrás: MTI

Ajánlott cikkek:

Az ugrálás az erős csontok titka

Milyen tornával erősíthetjük csontjainkat?

Random Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.