Ön környezetbarát módon gyűjti a kutyaürüléket?

913209_small_guard_dogAkinek van otthon kis kedvence, az nyilván nem csak az állatokat, hanem a természetet is szereti, melynek mind részei vagyunk. Ezért fontos, hogy akkor is védjük a környezetet, amikor a kutyaürülék gyűjtéséről van szó. Teljesen környezetbarát zacskót is vásárolhatunk, de ha ügyesek és szemfülesek vagyunk, akkor gyakorlatilag ingyen is megoldhatjuk a széklet felszedését és tárolását.

A kutyaürülék felszedése több szempontból is nagyon fontos. A talajra kerülve ugyanis bakteriális fertőzést okozhat – azoknak az élőlényeknek is, akik kapcsolatba kerülnek vele. Trágyázásra egyébként sem alkalmas, még ha nem állna fenn a bakteriális fertőzés veszélye, akkor sem, mert nem növényevő állatról van szó, tehát az ürülékben nincsenek meg azok a tápanyagok, melyek a növények fejlődését elősegítenék. A járdáról pedig mindenképpen fel kell szedni, már csak azért is, mert senki sem szeret belelépni.

Ha sima műanyag zacskót használunk a séták alkalmával, azzal komolyan megterheljük a már amúgy is szennyezett világunkat, holott a széklet gyűjtésének éppen az a célja, hogy tisztább legyen a környezetünk. Nem óvjuk meg azonban kellően a környezetünket, ha ugyan rendesen felszedegetjük, de nem környezetbarát zacskót használunk.

Ha pénztárcakímélő módon szeretnénk környezettudatosan élni, akkor figyeljünk oda a napi bevásárlásunk alkalmával, hogy mi az, amit máskor is felhasználhatunk. Ha nap mint nap vásárolunk például kenyeret, kiflit, zsemlét, vagy más pékárut, akkor számos helyen találkozhatunk olyan műanyag zacskókkal, melyekre rá van írva, hogy biológiai úton lebomló környezetbarát termék, vagy komposztálható. Egyszerűen legyünk praktikusak, és ne dobjuk ki a vásárlásaink során beszerzett környezetbarát zacskókat a szemétbe, hanem használjuk arra, hogy összeszedjük vele kutyusunk ürülékét. De persze a cicaalom tisztításakor is jó szolgálatot tehetnek az ilyen termékek.

Így nem csak a környezetünket, magunkat és kedvenceinket védjük, hanem még olcsóbban is ússzuk meg a „műveletet”, mintha a legolcsóbb ürülékszedő műanyagzacskókat vásárolnánk meg.

Random Posts

  • Donald Trumpról neveztek el egy apró molylepkét

    Egy különleges “hajviseletű”, apró molylepke lett az első élőlény, amely Donald Trump megválasztott amerikai elnökről kapta a nevét.   A Neopalpa […]

  • Macskák ezreit mentették meg kínai állatvédők

    Kínai állatvédők megakadályozták, hogy 2800 kóbornak mondott macska dél-kínai éttermek asztalán végezze – jelentette a China Daily című lap fényképekkel illusztrált […]

  • A szoptatás serkenti a baba agyának fejlődését

    A Brown Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmánya újabb bizonyítékot talált arra, hogy a szoptatás nagyban elősegíti a baba agyának fejlődését. A […]

  • Kisebb az Alzheimer kockázata, ha rendszeresen eszünk halat

    Nem lehet azt mondani ránk, hogy „halevő” nemzet vagyunk, az évi átlagos halfogyasztás legnagyobb mennyiségét ilyenkor, a karácsonyi ünnepek táján […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.