Kék szobában a legjobb aludni, bíborban a legkevésbé

917284_blue___Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. Az előbbiben átlagosan 8 perc híján 8 órányi az alvás hossza, míg az utóbbiban csak 5 óra 56 perc. Mindezt az Edinburghi Alvásközpont kutatói számolták ki kétezer otthon hálószobaszínei alapján. Méréseik és felméréseik szerint a második helyen a sárga áll 7 óra 40 perccel, a harmadik legjobb hálószobaszín a zöld 7 óra 36 perces átlagos alváshosszal.

    A negyedik az ezüst, 3 perccel marad le a “dobogóról”. Az ötödik helyen a narancssárga következik 7 óra 28 perccel. Míg az eddig említett színek között jobbára csak pár perc az eltérés, a hatodik helyen lévő piros fél órával rövidíti az alvást a narancssárgához képest: 6 óra 58 percnyit “enged”. Az arany 6 óra 43 perces, a szürke 6 óra 12 perces, a barna 6 óra 5 perces, a bíbor pedig csupán 5 óra 56 perces alváshosszal “jár”.

    A tanulmány szerzői megjegyzik, hogy a kék a feltételezések szerint lassítja a szívritmust és csökkenti a vérnyomást, míg a bíbor élénkíti az agyműködést, ezért nehezíti az elalvást. A szürke és a barna sivárságot sugall, és depresszióra hajlamosít – adta hírül a The Daily Mail című brit lap.-forrás: MTI

Random Posts

  • Vitaminok és étrendkiegészítők ízületi gyulladás ellen

    Bár az orvosok többsége szkeptikus a tekintetben, hogy a táplálkozásnak és a tápanyagoknak különösebb szerepe lenne az ízületi gyulladás kezelésében, […]

  • Ezért apadnak drámai ütemben a felszín alatti víztartalékok

    Gyorsabban apasztja a felszín alatti vizeket az élelemtermelés a világ sok táján, mint amilyen ütemben a természet azt pótolni tudná […]

  • Tojáspörkölt

    Kevés olajon hagymás pörköltalapot készítünk paradicsommal, paprikával.  Sóval, őrölt pirospaprikával és kevés borssal ízesítjük. Külön kifőzünk tojásokat, majd ezeket nagyobb darabokra […]

  • Napi edzés az állatoknak is kell!

    A rendszeres testmozgásra kedvenceinknek is szüksége van. A foglalkoztatás nem csak izmaik átmozgatásához, mozgásigényük kielégítéséhez kell, hanem szellemi egészségük megőrzéséhez […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.