4 apró titok, hogy csúcsformában legyünk!

A legtöbben már tavasszal buzgón nekilátnak, hogy nyárra topformában legyenek. Az alapvető szabályok, amiket már mindenki tud: több mozgás és kevesebb süti! De valóban csak ennyit tehetünk azért, hogy jobb legyen az alakunk? Nem! Van néhány kevésbé ismert trükk, melyek segítenek, hogy karcsúbbak legyünk.

1. Hajnali 4 és reggel 10 óra között szervezetünk méregtelenítő illetve tisztító „programban” van, ezért nem érezzük a legtöbben, hogy felkelés után rohannunk kell konyhába, hogy együnk valamit. Viszont egy pohár víz, frissen facsart gyümölcslé vagy gyógytea segíteni fog, hogy a méregtelenítés még hatékonyabb legyen, tehát érdemes ezek valamelyikével indítani a napot. Tíz óra előtt nem is érdemes belevágnunk a reggelizésbe, mert csak megzavarjuk ezt a folyamatot. Ezután már érezni is fogjuk, hogy éhesek vagyunk, ez jelzi, hogy a méregtelenítés befejeződött.

Ha így, folyadékkal böjtölünk reggel tízig vagy akár ebédidőig, akkor az nagyban hozzájárul a tisztításhoz, és segít felgyorsítani a testsúlycsökkenés folyamatát. Ebben a periódusban étel helyett igyunk minél több sima ásványvizet, mert ez segít még alaposabban átmosni a testünket, és megszabadítani a méreganyagoktól, sőt, a felesleges víztől is. A szövetekben felhalmozódott vizet – mely szintén sokszor okoz súlyfelesleget – nem úgy tudjuk kihajtani, hogy nem iszunk, ellenkezőleg, több folyadékbevitelre van szükségünk. Ilyenkor lehetőleg ne igyunk koffeines italokat, csak koffeinmentes kávét vagy teát, és a cukros üdítőket is mellőzzük!

Étkezzünk tudatosan! Tervezzük meg, hogy mit együnk napközben. Válasszunk olyan élelmiszereket és ételeket, melyekben sok a vitamin és az ásványi anyag, valamint a fehérje, mert ezek mind segítenek felpörgetni az anyagcserét, valamint kellő energiával látnak el bennünket, és az általános egészségi állapotunkat is javítják. Feltétlenül kerüljük az adalékanyagoktól hemzsegő ételeket, friss alapanyagokból zöldségből, gyümölcsből, szárnyashúsból magunk készítsük el étkeinket.

2. Igyunk egy pohár citromos vizet étkezések előtt egy órával! Egy pohár meleg, sima ásványvízbe facsarjuk bele egy kisebb citom levét. Ez is hozzájárul a méregtelenítéshez, továbbá enyhíti az emésztési zavarokat, a puffadást, a görcsöket és a gázképződést. A citromos víz bizonyítottan hatásosan tisztítja a beleket, valamint feloldja a húgysavat és a májban található méreganyagokat. Mivel gazdag C-vitaminban, erősíti az immunrendszert, ellenállóbbá tesz a fertőzésekkel szemben, és a feszes bőrért felelős kollagén képződéséhez is hozzájárul!

3. Bőrünket rendszeresen radírozzuk! A bőr a kiválasztó szervrendszerünk fontos része, hiszen naponta akár fél kilónyi méreganyag is távozhat rajta keresztül a testünkből. Azonban nem tudja kellően ellátni feladatát, ha a milliónyi elhalt sejtet, melyek eltömítik a bőr pórusait, nem távolítjuk el rendszeresen. Reggel és este is elvégezhetjük, a zuhany alatt bőrradírral vagy kristálycukorral, de szárazon is lehet testkefével. Egy masszírozó testkefe nem csak az elhalt bőrsejtek eltávolításában segít, hanem masszírozza és feszesíti is. a bőrt A száraz masszírozással elősegíthetjük a nyirokrendszer aktívabb működését, serkentjük az anyagcserét, ezáltal a méreganyagok és a narancsbőr távozását is felgyorsítjuk. A bőr puhábbá és tónusosabbá válik, akár egy edzés után! A testkefét először a lábfejeken használjuk, aztán haladjunk felfelé a lábakon, végül a karokat is masszírozzuk át vele, és arra figyeljünk, hogy mindig a szív felé masszírozzunk.

4. Használjunk természetes olajokat a testünkre! Az egyik legjobb választás a kókuszolaj, mely nem csak fokozza az anyagcserét, és támogatja az immunműködést, hanem a fogyást is segíti. Hatékony hidratáló, mely segít megelőzni a bőr korai öregedését. Használjunk az arcunkra és a testünkre egyaránt, hgy selymesen sima legyen, és védjen a nap sugarainak káros hatásaitól.-forrás: PRLog.Org 

Kapcsolódó cikkek:

Az elfoglalt ember diétája

Zsírégető és méregtelenítő turmixok

Tisztítókúra recept házilag

Illóolajjal a narancsbőr ellen!

Hogyan együnk, ha fogyni akarunk?

Helyes étrenddel a hatékony zsírégetésért

 

Random Posts

  • Az egészségesnek tűnő dohányosoknál is kimutatható a korai sejtkárosodás

    Ha valaki dohányzik, de a tüdőszűrés nem mutatja semmilyen károsodás jeleit, akkor sem nyugodhat meg, és gondolhatja, hogy az egészségével […]

  • A cica fülének egyszerű tisztán tartása

    A cicának nem csak a látása, hanem a hallása is kiváló, háromszor olyan jól hallja a hangokat, mint mi. Ezt […]

  • Pirított paprika és paradicsom tojással

    2 tojáshoz vágjunk kockára egy kis fej paradicsomot és egy kisebb paprikát. Olajon pirítsuk meg őket kissé, majd öntsük rá […]

  • Az indiai citromfű gyógyhatásai

    Az indiai citromfű (Cymbopogon citratus) széles körben használt gyógynövény a trópusi országokban, különösen Délkelet-Ázsiában. A növény illóolaját az aromaterápiában alkalmazzák. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.