Miért alszanak a virágok?

Miért alszanak a virágok? Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak – a legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.

Piros gyűszűvirágok, fotó: Nevit Dilmen
Piros gyűszűvirágok, fotó: Nevit Dilmen

Ha valaki késő este kertben sétál, feltűnhet neki, hogy bizonyos virágok az emberekhez hasonlóan nyugovóra térnek naplemente után. Éjszakára a tulipánok és a mályvacserjék éppúgy bezárkóznak, mint a piros gyűszűvirágok vagy a kikericsek.

 A kutatók szerint természetes viselkedés ez a részükről. A niktinasztia a növények egyes részeinek, különösen a lomb- és virágleveleknek a fény és sötétség időszaki változása okozta mozgása, amelyet a növények alvásának is neveznek. Ismert a jelenség mögötti mechanizmus is: sötétben és hűvösben a virágok legalsó szirmai gyorsabban növekednek, mint a legfelsők, és ennek kényszerítő hatására a virág becsukódik.

    A tudósok véleménye azonban eltér azt illetően, hogy miért fejlődtek így bizonyos növények, mások meg nem.

    A LiveScience.com tudományos hírportál emlékeztet Charles Darwin elméletére, amely szerint a növények azért “zárkóznak be” éjszakára, hogy csökkentsék az elfagyás veszélyét.

    Más kutatók abban látják a magyarázatot, hogy a niktinasztikus virágok az álomba merüléssel energiát – és valószínűleg illatot – tartalékolnak a nappali időszakra, amikor a beporzást végző rovarok a legtevékenyebbek.

    Vannak, akik azt állítják, hogy a virágok ezzel elejét veszik annak, hogy pollenjeik megteljenek nedvességgel és nehézzé váljanak a hajnali harmattól. A rovarok könnyebben tudják szállítani a száraz virágport, következésképpen a becsukódás a sikeres szaporodás valószínűségét hivatott növelni.

    Egy igencsak lebilincselő felvetés szerint a niktinasztia tulajdonképpen magasan fejlett, kifinomult védekezési mechanizmus, amelyet a növény a sötétben rá leselkedő ragadozók elhárítására vet be. Azzal ugyanis, hogy összezárja a virágait, áttekinthetőbbé teszi a terepet (például a kertet) az olyan éjszakai vadászok számára, mint a bagoly; azok pedig biztosabban csaphatnak le a fogukat némi éjjeli nassolásra fenő növényevőkre. – (http://www.livescience.com/34569-why-flowers-close-at-night-nyctinasty.html)-forrás: MTI

Random Posts

  • Fájdalmas trópusi betegség érte el Amerikát

    Egy szúnyogok által terjesztett vírusos betegséget észleltek Amerikában, mely eredetileg csak Afrikában és Ázsiában volt megtalálható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) […]

  • A leggyakrabban használt természetes szerek megfázás ellen

    Egyre többen keresnek természetes hatóanyagokat ellenálló-képességük erősítésére, és ez a megfázásos, fertőzésveszélyes téli hónapokban egyre inkább előtérbe kerül. Szinte nincs is […]

  • Együnk több rostot, és éljünk tovább!

    A rostokban gazdag étrend bizonyítottan megnöveli az élettartamot. Nem az a feladatuk, hogy jóllakjunk tőlük, nem is az, hogy energiát […]

  • A valódi vámpírok

    A vámpírokról szóló történetek már a 19.század vége óta töretlen népszerűségnek örvendenek. Az éjszakának ezen vérszívó lényei a valóságban nem […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.