Heti két adag hallal kisebb a stroke kockázata

Azok, akik hetente többször is esznek halat, kisebb valószínűséggel fognak stroke-ot elszenvedni azokhoz képest, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés halat fogyasztanak.

Egy amerikai tanulmányban, melyben az Egyesült Államok, Európa, Japán és Kína is részt vett, az embereket arról kérdezték, hogy milyen gyakran esznek halat, majd nyomon követték egészségi állapotukat 4-30 éven keresztül, és feljegyezték, hogy ki az, aki stroke-ot kapott.

 Az eredmények szerint, azok, akik hetente háromszor ettek halat, azoknál 6 százalékkal kevesebb volt a stroke előfordulása. Az Amerikai Szív Társaság ajánlása szerint, hetente legalább kétszer tanácsos mindenkinek halat ennie.

A legjobb, ha valaki lazacot vagy heringet eszik, mert ezekben különösen magas az omega-3-zsírsav mennyisége.

Amerikában évente 600 ezer ember kap stroke-ot. A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, az elhízottság, és a magas vérnyomás a stroke legfőbb kockázati tényezői.

Dr. Susanna Larsson és Dr. Nicola Orsini, a Stockholmi Karolinska Intézet kutatói szerint az omega-3-zsírsavak azáltal csökkentik a stroke kockázatát, hogy pozitívan hatnak a vérnyomásra és a koleszterinszintre. Ezen túl, a halakban található D-vitamin, szelén, és bizonyos típusú fehérjék is szerepet játszanak a megelőzésben.

A tanulmány szerint azok, akik még az ajánlott mennyiségnél is több halat ettek, 12 százalékkal csökkent az esélyük a stroke kialakulására, azokhoz képest, akik a legkevesebb halat fogyasztják. – Forrás: PRLog.Org

 

Random Posts

  • Megváltoztathatja az étkezési szokásokat a klímaváltozás

    Nemzetközi mezőgazdasági kutatók szerint, az éghajlatváltozás rákényszerítheti a világ népességét étrendjének megváltoztatására, ugyanis egyes alapvető élelmiszereket egyre nehezebb lesz megtermelni. […]

  • A legyakoribb fogyást segítő étrendkiegészítők és hatékonyságuk

    Becslések szerint a világon minden harmadik felnőtt küzd túlsúllyal. A legtöbben szeretnének ezen változtatni, elsősorban, hogy csinosabbak legyenek, de a […]

  • Mit okozhat a szervezetben a rézhiány?

    A szervezetünkben kb. 80-120 mg réz található. Rézben leggazdagabb szervünk a máj, de szemünkben, szívünkben, agyunkban és izomzatunkban is megtalálható. […]

  • A cápahalászat fenntarthatatlan: évente 100 millió cápát ölnek meg!

    A világ cápapopulációira hatalmas csapást jelent intenzív halászatuk, évente 100 millió vagy akár több állatot ölnek meg egy új tanulmány […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.