Lassabban futnak a gyerekek, mint szüleik az ő korukban

happy-child-1100233-sA mai gyerekek nem tudnak olyan gyorsan futni, mint ahogyan szüleik tették gyerekkorukban, ráadásul szív- és érrendszeri egészségük is rosszabb, állítja egy új tanulmány.

Az Amerikai Szív Társaság (American Heart Association) szerint a gyerekek fittségének csökkenése már előrevetíti, hogy felnőttként is gyengébb lesz az egészségük, hiszen ha a szervezet már gyermekkorban sem elég erős, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel alakulnak ki felnőtt korában súlyos betegségei, mint például szívbetegség. A kutatók ötven, 1964 és 2010 közötti tanulmányt elemeztek a futási képesség és erőnlét szempontjából. A vizsgálat több mint 25 millió, 9 és 17 év közötti gyermek adatait foglalta magába 28 országból.  Az átlagos változások hasonlóak voltak fiúk és lányok, valamint fiatalabb és idősebb gyerekek között, bár országonként is kimutathatóak voltak a különbségek.

Az állóképesség világszerte csökkenést mutat 5 százalékkal, a szív- és érrendszer szempontjából pedig nagyjából 15 százalékkal gyengébbek a gyerekek, mint szüleik voltak az ő korukban. Egy mérföldes távot például a gyerekek ma körülbelül másfél perccel lassabban teljesítenek, mint kortársaik harminc évvel ezelőtt. A kutatók szerint az egyik magyarázat a gyerekek körében tapasztalható túlsúly és elhízottság, a testzsír magasabb aránya. Ezért az Amerikai Szív Társaság szerint a gyerekeknek naponta legalább egy órát olyan aktív tevékenységgel – futással, úszással vagy kerékpározással – kellene tölteniük, mely megmozgatja a nagy izomcsoportokat. – forrás: VOA – Voice of America

Random Posts

  • A vörösbor hatóanyaga lesz az első öregedésgátló szer alapja?

    Legújabb kutatások megerősítették, hogy a vörösborban található egyik hatóanyag, a rezveratrol ellensúlyozza az öregedés káros hatásait, és azzal, hogy a korral járó […]

  • A kutyák ízületi betegségének legfőbb okai

    Fontos, hogy ismerjük a kutyák ízületi betegségének okait és tüneteit, mielőtt az visszafordíthatatlan károkat okoz a kutya ízületében. Az ízületi […]

  • Erre cseréld a finomított gabonát, ha fogyni szeretnél

    Ha a finomított gabonát teljes kiőrlésűre cseréljük az étrendünkben, az segítheti a súlycsökkenést, mivel fokozza a kalóriavesztést, és felgyorsítja az […]

  • Komoly következménye lehet, hogy vastagabb levelet növesztenek a növények

    Vastagabb levelet növeszt a növények nagy része a légkör növekvő szén-dioxidszintje miatt.     Ennek a fiziológiai elváltozásnak komoly következményei lehetnek a […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.