Képesek lennénk alkalmazkodni a Földön kívüli élethez?

Az emberekben mindig is ott élt a vágy, hogy megismerjék a távoli világűrt, felfedezzék az ismeretlent. Az emberiség irdatlan tempójú szaporodása következtében egyre inkább úgy tűnik, hogy manapság már nem pusztán a kíváncsiság hajtja a kutatókat a lakható bolygók iránti felfedezésre, hanem az a tény, hogy az emberiség előbb-utóbb kinövi a Földet, s bármily hihetetlen, a világűrben néz új otthon után.

Ez lenne hát a legintelligensebb fajnak kikiáltott ember válasza a Föld kizsákmányolására? Mindent tönkreteszünk, lakhatatlanná tesszük a Földet az állatfajok és magunk számára is, majd angolosan távozunk?

Napkitörések, napfáklyák. Ahogy a Nap “korosodik”, térfogata egyre nő, a Föld pedig túl meleggé válik majd ahhoz, hogy az élet fennmaradhasson rajta, fotó: NASA
Napkitörések, napfáklyák. Ahogy a Nap “korosodik”, térfogata egyre nő, a Föld pedig túl meleggé válik majd ahhoz, hogy az élet fennmaradhasson rajta, fotó: NASA

A Kelet-Angliai Egyetem kutatóinak egy 2013-as tanulmánya szerint, a földi élet 1,75-3,25 milliárd évig tarthat még, azaz elméletben ennyi idő áll az emberi faj rendelkezésére, hogy új otthont találjon magának a világegyetemben – már ha fajunk egyáltalán  fennmarad ennyi ideig. A kutatók a Naprendszeren kívüli, ún. exobolygók segítségével becsülték meg, hogy mennyi ideig lesz a Föld a Nap “lakható” zónájában, azaz azon a hőmérsékleten, melyen a víz folyékony halmazállapotban van, s ezáltal biztosítja az életet.

Becslések szerint 1,75-3,25 milliárd év múlva bolygónk már nem lesz lakható, ekkora ugyanis a Föld már a Nap “forró zónájában” lesz, ahol a hőmérséklet olyan magas, hogy a tengerek is elpárolognak. Ha az emberi faj még életben lesz, egy katasztrofális és végzetes kihalási esemény szemtanúja és alanya is lesz egyben.

A kutatók szerint, ha egyszer költöznünk kell, új otthonnak a legideálisabb megoldást talán a Mars jelentené. Egyrészt a közelsége miatt, másrészt pedig, mert várhatóan a Nappal egy időben ér véget az élete, azaz nagyjából még hatmilliárd évig a lakható zónában lesz.

A hírek szerint egy holland cég 2023-ra tervezi az első emberek kiszállítását a Marsra, akiket kétévente újabb négy ember követne. Ők alkotnák az első kolóniát az idegen bolygón. Az elképzelések szerint 2033-ban már húsz ember élne „odakint” a vörös bolygón, akik soha többé nem térnének vissza a Földre. Az egész expedíciót érdekes módon nem is tudományos kutatásnak, hanem egyfajta médiaszenzációnak szánják. A Marson élők mellesleg teljesen önellátóak lennének, maguk állítanák elő víz- és oxigénigényüket, hordozható üvegházban termesztenék a növényeket, és orvosi ellátásukról is erre a célra kiképzett társaik gondoskodnának.

Ez a hely lenne a távoli jövőben az otthonunk? - felvétel a Mars délnyugati felszínéről, NASA
Ez a hely lenne a távoli jövőben az otthonunk? És vajon mely állatfajok lennének azok, melyeket magunkkal vinnénk a pusztuló Földről, és arra lennének kárhoztatva, hogy velünk együtt éljenek feltehetően egy sokkal rövidebb élettartamban? – felvétel a Mars délnyugati felszínéről, NASA

Hogy ez a fajta élet egy nem éppen barátságos bolygón mennyire szimpatikus, azt döntse el mindenki saját maga. De még mielőtt bárki búcsút intene a Földnek, érdemes odafigyelni a tudósok álláspontjára. A New York Times-ban megjelent új jelentés szerint a kiterjesztett űrkutatás és az űrben való hosszabb tartózkodás nem könnyű feladat, hiszen az ember nem az „idegen” világban való tartózkodásra lett tervezve.

Az űrhajósok felkészítésénél és utazásainál a kutatók számára az egyik legnagyobb kérdés, hogyan tudják biztosítani, hogy a legénység jó egészségben térjen haza.

Számos kérdés megoldásra vár. Először is egy olyan bolygón fejlődtünk ki, melynek felületét több mint 70 százalékban víz borítja, és testünknek is körülbelül ennyi a víztartalma. A súlytalanság állapotában a víz felfelé áramlik, aminek a szervezeten két súlyos következménye is van: egyrészt növeli a koponyán belüli nyomást, másrészt a lábakban is fokozatos sorvadást okozhat. Egyes űrhajósoknál egy másik problémát is megfigyeltek: a szemgolyó ellaposodását. A jelenséget még félelmetesebbé és érthetetlenebbé teszi, hogy sokkal gyakrabban érinti a jobb szemet, mint a balt, és a férfiaknál jellemzőbb, mint a nőknél.

Az egyik legkorábban felfedezett egészségügyi probléma az asztronauták körében a csontvesztés volt, mely hosszabb űrbeli utazás során következett be. Ezt a tudósok megfelelő edzőgépekkel igyekeztek orvosolni, ami segített abban, hogy a csontozat csaknem olyan jó állapotban maradjon a Földre érkezéskor, mint induláskor.

Természetesen gondok vannak az evéssel és az alvással is, de talán a legsúlyosabb problémát a sugárzás jelenti. A Földön mindannyiunkat véd a mágneses mező a kozmikus sugárzástól, ez a védelem az űrben nem létezik, következésképpen megnő a rákbetegségek kockázata. Ezért is behatárolt az az idő, amit az asztronauták a világűrben tölthetnek, ugyanis minimalizálni kell a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Egy kutatás szerint a kozmikus sugárzás az agykárosodás rizikóját is fokozhatja.

Valamikor 2030 tájékán tervezi az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA, hogy embereket küld a Marsra egy 2,5 évig tartó expedíció keretében. A misszió időtartama hatszor hosszabb lenne, mint az eddigi leghosszabb kint tartózkodás. A cél, hogy további orvosi adatokat gyűjtsenek az űrben való hosszabb tartózkodás egészségre gyakorolt hatásairól. Korunk még érzékenyebb és kifinomultabb eszközeivel és módszereivel a kutatók azt remélik, hogy még többet megtudhatnak arról, hogyan hat a hosszú ideig tartó súlytalanság állapota az emberi testre és elmére.-forrás: VOA-Voice of America