Felismerik a lovak az emberi érzelmeket

horse-portrait-1-1247311A Sussexi Egyetem kutatói nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak: az állatok “negatívan reagáltak” a mérges arckifejezésre – írja a BBC online kiadása. Eredményeiket a Biology Letters című szaklapban mutatták be.
“Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot” – mondta el Amy Smith kutató.
Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. “A jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott. Ez valójában az energiamegosztásról szól, hiszen így az emlősnek nincs szüksége arra, hogy az az egész agyat használja” – magyarázta Smith.
A tudósok pulzusmérőket is felszereltek a lovakra, amelyek megmutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket.
Hasonló eredmények születtek nemrég családban élő kutyák vizsgálatakor is, ami felveti a kérdést, hogy hogyan befolyásolta az emberekkel való együttélés az állatok viselkedését. A lovaknak megvan az a velük született képességük, hogy felismerjék egymás érzelmeit. Úgy tűnik, hogy a háziasítással képessé váltak az emberi érzelmek azonosítására is – állapították meg a kutatók.
(http://www.bbc.com/news/science-environment-35522233)-forrás: MTI, fotó:Sue Byford

 

  • Példátlan ökológiai változások az Antarktiszon

    Az Antarktisz északnyugati partján fekvő hegyvidékkel borított félsziget az egyik leggyorsabban melegedő terület bolygónkon. A 3 Celsius fokos melegedés hatására […]

  • Garcinia: hogyan járulhat hozzá egészségünkhöz?

    A Garcinia növénynemzetség Délkelet-Ázsiában őshonos, de ma már szerte Ázsiában, Ausztráliában, és Afrika trópusi valamint déli területein is előfordul. Hétköznapi […]

  • Hatalmas állatvándorlások indultak el a tengerekben

    A világóceán melegedése a tudósok szerint tengeri állatfajok olyan méretű vándorlását indította el, amilyenre több mint kétmillió éve nem volt […]

  • Mennyire egészséges és gazdaságos az otthonunk?

    Október éppen megfelelő időpont arra, hogy felülvizsgáljuk otthonunk hatékonyságát energiamegtakarítás szempontjából. Pár egyszerű lépés elég ahhoz, hogy a hely, ahol […]