Tiltakoznak az állatvédők a dél-kínai kutyahúsfesztivál ellen

cinnamon-1352200Kínai állatvédők követelik a minden évben hatalmas botrányt szító kutyahúsfesztivál betiltását, mert a hagyományosnak számító dél-kínai esemény alkalmával kegyetlenül, tömegesen mészárolják le a négylábúakat – számolt be a hongkongi South China Morning Post című napilap. A Kuanghszi-Csuan autonóm területen lévő Jülin településen a nyári napforduló júniusi köszöntése alkalmával általában csaknem 10 ezer állatot végeznek ki, ám a környéken élők “magánügyüknek” tartják a helyi népszokást, a kutyahúsból készült ételek fogyasztását.

Az állatvédelem egyik élharcosának számító Humane Society International nevű szervezet online petíciót indított az ezrek által látogatott fesztivál betiltására, egyúttal május végén öt másik állatvédő szervezettel együtt levélben fordulnak a pekingi kormányhoz ugyanezért.
Az elmúlt években állatvédők tucatjai utaztak a helyszínre, hogy ott tiltakozzanak. Az állatok levágását “brutális cselekménynek”, az ünnepséget “véres karneválnak” nevezték. A tiltakozók szerint a helyiek ünnepe nem tartja tiszteletben az életet, és ellentétes az emberi civilizáció fejlődésével. Sokan az állatok tömeges felvásárlásával igyekeztek megmenteni kutyaéleteket.
Jü Hung-mei egy másik szövetség képviseletében ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Kínának fel kell zárkóznia a fejlett országokhoz, amelyek tiltják a kutya- és macskahús fogyasztását.
Egyes becslések szerint a Kína bizonyos területein hagyományosan fogyasztott kutyahúsételekhez évente több mint 10 millió állatot vágnak le.-forrás: MTI, fotó: ill.John Nelson

 

  • Heather Locklear, a szerencse lánya

    Heather Locklear sosem rajongott a tanulásért, a gimnázium elvégzése után a Kaliforniai Egyetemre vették fel, ahol mindössze másfél évet töltött […]

  • Káposztás tészta

    1 kg fejes káposztát lereszelünk. Egy dl olajon fedő alatt kis lángon addig dinszteljük még teljesen meg nem puhul. Ekkor […]

  • Bajban vannak Hawaii őshonos madarai

    A csendes-óceáni Hawaii-szigetek őshonos madárvilágát a kihalás veszélye fenyegeti, köszönhetően az ember által behurcolt invazív állatfajoknak, és élőhelyük zsugorodásának. Az […]

  • A nők szívbetegségének legfőbb jelei

    Sokan azt gondolják, hogy a szívbetegség a férfiak betegsége, és a nőket nem érinti, pedig a szomorú valóság az, hogy […]