5 tudományos tény, amit nem tudtál az emberi testről

Az emberi test egy nagy csoda, és még mindig több titkot rejt, mint amennyit jelenleg tudunk róla. Az elmúlt években olyan fantasztikus felfedezésekre derült fény, melyeket eddig még csak nem is sejthettünk.

Önfelfaló agysejtek

brain-001-1172516Egyik legkevésbé ismert szervünk, az agyunk, nagyban kiveszi a részét abból, ha nem sikerül koplalással megszabadulnunk a felesleges kilóktól. Amerikai tudósok felfedezték, hogy ha éhezünk, az idegsejtek az agyban elkezdik megenni magukat. Ez a fajta ön-kannibalizmus éhség-vészjelzéseket küld, ami aztán gyors evésre késztet bennünket. Ijedtségre azonban semmi ok, hiszen ez a fajta önszabályozás az idegsejtek túlélésében döntően fontos. Egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az ön-kannibalizmus zavarának szerepe lehet az Alzheimer-kór kialakulásában is, és a folyamat szabályozása új gyógymódot jelenthet a jövőben a betegség leküzdésében.

A nyelvünkre is hízunk

Mindannyiunk nyelve olyan egyedi, akár az ujjlenyomatunk. De abban megegyezünk, hogy ha hízunk, akkor bizony a nyelvünkre is hízunk, és minél több rajtunk a felesleges szír, a nyelvünknek is annál magasabb a zsírtartalma.  A zsíros nyelv pedig milliók életét veszélyeztetheti a világon. Kimutatták, hogy a nagyobb és zsírosabb nyelv összefüggésbe hozható az elhízott embereknél az alvási apnoéval. Ez az éjszakai légzéskimaradással járó állapot azzal is magyarázható, hogy a nyelvben lerakódott zsír megakadályozza a nyelvet a csonthoz rögzítő izmokat, hogy a nyelvet távol tartsák a légutaktól alvás közben. Az alvási apnoé stresszeli az idegrendszert, emeli a vérnyomást és gyulladásokat okoz az erekben, tehát valóban komoly hatással van egészségünkre.

Élet a halál után?

Sokan szeretnénk azt hinni, hogy a halállal nem ér véget minden, és ha valamilyen más formában is, de tovább létezhetünk. 2015-ben napvilágot látott egy lenyűgöző tanulmány, amelyben 2060 beteg esetében leírták, hogy 40 százalékuk a szívük megállása után, azaz a klinikai halál állapotában bizonyíthatóan tudatuknál voltak. Ez azt jelenti, hogy a halál utáni percekben a tudatműködés nem állt meg. Azt már eddig is tudták a kutatók, hogy a szívmegállás után az agy nagyjából 20-30 másodpercen belül „kikapcsol”, ám ez esetben a betegek tudata a szív megállta után három perccel is működött. A betegek nem csupán hallucináltak, visszaemlékezéseik nagyon is összhangban voltak azzal, ami valóban történt velük. Egyes kutatók úgy vélik, a tudat akárcsak az energia, állandó, és sokuk szerint a halál nem egyenlő a véggel. Csak egyelőre azt nem tudjuk, mi történik utána…

Pókszerű lények otthona az arcunk

demodexA tudósok már 1842 óta tudnak róluk, akkor fülzsírban bukkantak rájuk. De csak 2014-ben vált világossá, hogy mennyire gyakoriak rajtunk. Hosszú, féregszerű testükön nyolc láb van, akárcsak rokonaiknak, a pókoknak. Ők a Demodex-atkák. Kedvenc lakhelyüket a pórusok jelentik, és mivel az arcunkon nagyobbak a pórusok, ott vannak a legtöbben, négyzetcentiméterenként legalább egy-kettő. Egész életüket az arcon töltik. Halálukkor sok méreganyag és baktérium ürül ki belőlük, ami irritációt és gyulladást okozhat. Megfigyelték, hogy rosaceás arcbőrűeknél, valamint daganatos és AIDS-es betegeknél a számuk az ezret is elérheti. Általában ártalmatlanok, de ha akarnánk, sem tudnánk megszabadulni tőlük, mert mindenképpen visszatérnek vagy egy másik emberről vagy a pokrócunkról. A kutatók arra is rájöttek, hogy egyes földrészeken különböznek az atkák DNS-ei. Ez a felismerés segíthet feltérképezni távoli elődeink vándorlását, és kideríteni, hogy mely ma élő népek állnak egymással közelebbi rokonságban.

Extra súly – extra erek

Hihetetlenül hangzik, de ha egymás után fűznénk testünk ereit, a hossza 100 ezer km lenne, amivel két és félszer érnénk körül a Földet az Egyenlítőnél! A kutatók azonban még ennél is sokkolóbb tényre jöttek rá. Minden egyes 45 dkg zsírszövettel, amit magunkra szedünk, további 11 km hosszú új érrendszer képződik. Tehát, ha van rajtunk 10 kg súlytöbblet, az azt jelenti, hogy 240 km-rel hosszabb az érhálózatunk is, azaz a szívünknek ennyivel több munkát kell végeznie, hogy vért pumpáljon az ereinkbe, hiszen a zsírszövetet is el kell látnia oxigénnel és tápanyagokkal. Az extra terhelés miatt csökken egyes szerveink oxigén- és tápanyagellátása. Ez már komoly okot ad a fogyókúrára! Ha pedig sikerül megszabadulnunk az extra zsírrétegtől, a felesleges erek is felszívódnak majd.

Fotó: Miranda Knox

  • Jennifer Lopez és Sandra Bullock is csak előre néz

    A két díva csak a jövőre koncentrál. Jennifer Lopez hét év házasság után érezte úgy, hogy ki kell lépnie a […]

  • Az árva csimpánzok lelki egészsége

    Az emberek egyik legközelebbi rokonai, a csimpánzok és a bonobók, természetes élőhelyükön ki vannak téve az orvvadászok rendszeres támadásának. Ezek […]

  • Veszélyeztetett aligátorokat engedtek a szabadba

    Tizennyolc fogságban született és nevelkedett kínai aligátor kezdhet új életet természetes környezetében, a Jangce folyóban – adta hírül a kelet-kínai […]

  • A szoláriumozás növeli a bőrrák kockázatát

    A szoláriumozás növeli három gyakori bőrráktípus megjelenésének kockázatát – idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál (http://www.sciencedaily.com).     A […]