Veszélyeztetett aligátorokat engedtek a szabadba

800px-Alligator_sinensis_fg01Tizennyolc fogságban született és nevelkedett kínai aligátor kezdhet új életet természetes környezetében, a Jangce folyóban – adta hírül a kelet-kínai Anhuj tartományi lligátortenyésztő központ.

Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú aligátorcsoport, amelyet szabadon engedtek. Azt szeretnék elérni, hogy a veszélyeztetett hüllő természetes közegében szaporodjon.
Az elengedett állatok közül 13 nőstény és öt hím volt – közölte Vu Zsung, az aligátorok országos természetvédelmi területének szakembere.
Elmondta, hogy az összes állatot vér- és DNS-vizsgálatnak vetették alá, hogy megbizonyosodjanak arról, életképesek, erősek és nem áll fenn a beltenyészet veszélye.
Mindegyikük kapott egy elektronikus chipet is, amely azonosításukat és nyomon követésüket szolgálja.
Az anhuji Jangce aligátortenyésztő központ 2003-ban kezdte meg az állatok visszaengedését. Eddig összesen 96-ot bocsátottak útjára.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy jól alkalmazkodtak a környezetükhöz, 2008 óta szaporodásnak indultak. Tavaly 158 tojást raktak, 80-ból kelt ki utód.
A Jangce középső és alsó folyásán élő kínai aligátorok (Alligator sinensis) elsősorban élőhelyük fogyatkozása és az emberi tevékenység miatt váltak veszélyeztetetté, 1972-ben kerültek fel a védett állatok listájára Kínában. Jelenleg körülbelül 150 olyan példány él, mely szabadon született.-forrás: MTI, fotó: Fritz-Geller Grimm

 

Random Posts

  • Újabb tigrisrezervátumot hoztak létre Indiában

    Újabb tigrisrezervátumot hoztak létre Indiában, egy természetvédelmi övezetben az ország déli részén fekvő Tamilnádu szövetségi államban. A Száthjamangalám rezervátum mintegy […]

  • A koffeines kávé csökkenti a szájrák kockázatát

    A koffeintartalmú kávé fogyasztása csökkenti egyes szájüregi daganatok kockázatát, ezt állapította meg az Amerikai Rák Társaság új tanulmánya. A tanulmány szerzői szerint, […]

  • Megmentené a fajok többségét, ha sikerülne korlátozni a felmelegedést

    Megmentené a Földön élő növény- és állatfajok jelentős többségét a klímaváltozás hatásaitól, ha az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokban […]

  • Az ivóvizet is pótolni kell a madáretetőkben

    Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.