A teljes ökoszisztéma összeomlott a Nagy-korallzátony egyes részein

A teljes ökoszisztéma összeomlásáról, a halak sokkoló hiányáról és a nyári korallfehéredést túlélt korallzátonyok téli fehéredéséről számolt be az ausztráliai korallmegfigyelő program egyik tudósa, aki nem rég tért vissza a Nagy-korallzátonynak a természeti csapás által leginkább sújtott északi térségéből.

Amazing_Great_Barrier_Reef_1  “A legsokkolóbb a halak hiánya volt. A korallfehéredés előtti időkhöz képest most a halaknak kevesebb mint 50 százalékát láttam. Egyes fajokat egyáltalán nem láttam a térségben” – idézte Justin Marshallt, a Queenslandi Egyetem tudósát, a korallmegfigyelő program vezetőjét a The Guardian brit napilap.
Marshall egy hetet töltött júliusban a Lizard-sziget környékén lévő korallzátonyok tanulmányozásával.
A kutató hangsúlyozta, a halak hiánya azt jelzi, hogy a teljes ökoszisztéma összeomlott. A korallfehéredést túlélt elegendő korall nélkül a halaknak nincs menedékük és táplálékuk, és vagy kihaltak, vagy máshová vonultak a térségből. A halak nélkül pedig a koralloknak nehezebb lesz felépülni a fehéredésből – tette hozzá.
A szakembert meglepte az is, hogy a nyári fehéredést túlélt korallok egy része télen is továbbfehéredik annak ellenére, hogy a tél hűvösebb tengeri áramlatokat hozott a Nagy-Korallzátonyhoz. “A Lizard-szigetnél különösen látványos fehéredés a szarukorallok esetében, de a kőkoralloknál is találtunk még kifehéredetteket” – hangoztatta.
Marshall becslései szerint az agancskorallok több mint 90 százaléka elpusztult a Lizard-szigetnél. A több ezeréves kispolipú kőkorallok sokasága szintén elhalt a fehéredés miatt.
A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élőhelyként és táplálékként a korallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az emberekre is.
A korallfehéredést a tengervíz hőmérsékletének emelkedése okozza, aminek hátterében a klímaváltozás és a Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség áll. A Lizard-szigetet különösen nagy mértékékben sújtotta a korallfehéredés, amely a Nagy-korallzátony teljes térségét érintette, és megölte a korallok egynegyedét. A Nagy-korallzátony északi térségében, ahol a Lizard-sziget is elterül, a korallok többsége kipusztult.-forrás: MTI, fotó: Sarah Ackermann

  • A leghatékonyabb gyümölcs székrekedés ellen

    A székrekedés leggyakoribb kiváltó okai közé tartozik: a mozgásszegény életmód, a kevés rostfogyasztás, az utazás, és a túl sok tejtermék […]

  • A fajmegőrző programok nem várt következményei

    Az élővilág sokszínűségének megőrzése kiemelten fontos természetvédelmi feladat. Az egyes fajok túlélését azonban nem mindig az emberek vagy a megváltozott […]

  • Mit esznek a világ legjobb labdarúgói?

    Paradicsomot csak mértékkel, szárított marhahúst, áfonyát, gránátalmát és görög joghurtot viszont bátran ehetnek a világ legjobb labdarúgói, akiknek táplálkozására manapság […]

  • A forró csoki élesen tarthatja a korosodó elmét

    Egy új tanulmány szerint napi két csésze forró csoki segíthet élesen tartani az idősödő elmét. A Harvard Orvosi Iskola neurológusa, […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.