4 tevékenység, melyek védhetnek a szellemi leépüléstől

Bizonyos mentálisan stimuláló tevékenységek megvédhetnek az enyhe kognitív károsodástól, még akkor is, ha hetven év felett kezdjük végezni őket.

A Mayo Klinika új tanulmánya megállapította, hogy azoknál a 70 éves vagy annál idősebb, teljesen egészséges elméjű embereknél, akik szabadidejüket számítógép-használattal, kézműves tevékenységgel, közösségi tevékenységgel vagy játékkal töltik, sokkal kisebb eséllyel fejlődhet ki enyhe kognitív zavar.

A kutatók 1929 résztvevő bevonásával megállapították, hogy az újonnan kialakuló enyhe kognitív károsodás kockázatát a számítógép-használat 30 százalékkal, a kézműves tevékenységek 28 százalékkal, a közösségi elfoglaltságok 23 százalékkal, a játékos időtöltések pedig 22 százalékkal csökkentik.

Az eredmények szerint azoknál a személyeknél, akik hetente legalább egyszer-kétszer végzik valamelyik tevékenységet, kisebb szellemi hanyatlás tapasztalható, azokhoz képest, akik csak havonta kétszer-háromszor szánnak ezekre időt. Ráadásul a pozitív hatás még azoknál is tapasztalható, akiknél a szellemi hanyatlás rizikóját öröklött hajlam is növeli. –forrás:jamanetwork.com , Newswise, fotó: Pixabay

  • A teljes ökoszisztéma összeomlott a Nagy-korallzátony egyes részein

    A teljes ökoszisztéma összeomlásáról, a halak sokkoló hiányáról és a nyári korallfehéredést túlélt korallzátonyok téli fehéredéséről számolt be az ausztráliai […]

  • A bunda ápolása télen is fontos!

    Vannak olyan kedvencek, melyek szeretik, ha fésülést, mások viszont egyenesen irtóznak tőle, és csak nagy nehézségek árán lehet rávenni őket, […]

  • Cukor nélkül még agresszívabbá válhatnak a tumorok

    A daganatos sejteknek, akárcsak az egészségeseknek, tápanyagra van szükségük az életben maradáshoz és a növekedéshez. A táplálék megszerzésében pedig nagyon […]

  • Kis túlsúllyal kisebb a korai halálozás kockázata

    A marylandi Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ kutatói közel száz nemzetközi tanulmány eredményeit elemzve érdekes felfedezést tettek: enyhe túlsúllyal vagy kissé elhízottan […]