A lupeol tartalmú növények egészségvédő hatásai

Naponta átlagosan 250 mg-ot fogyasztunk el triterpénekből. A triterpének a fitoszterolok, azaz a növényi szteroidok csoportjába tartozó vegyületek, melyeket a növényi olajokban, gabonafélékben, különféle zöldségekben és gyümölcsökben találunk meg. A 21. században kerültek csak igazán az érdeklődés középpontjába ezek a természetes hatóanyagok, főként koleszterincsökkentő hatásuk révén, melyet legalább 25 klinikai vizsgálat be is bizonyított. A triterpének csoportjába tartozó lupeol a koleszterinszint csökkentésén túl számos egyéb jótékony hatással rendelkezik gyulladás, daganatos betegség, ízületi gyulladás, cukorbetegség, szívbetegség, vese- és máj toxicitás esetén.

Lupeolban gazdag zöldségek és gyümölcsök

Széles körben vizsgálták gyulladáscsökkentő hatását, melyet többek között a gyulladást okozó prosztaglandin E2 (PEG2) termelésének csökkenésén keresztül fejt ki. Egy tanulmányban összehasonlították egy másik ismert gyulladáscsökkentő vegyülettel, az alfa-mangosztánnal (a mangosztán gyümölcséből kivont hatóanyaggal), és úgy találták, hogy míg a mangosztán gyulladáscsökkentő aktivitása 38,7 % volt, addig a lupeolé 57,14 %. Hasonló hatást mutattak ki a lupeol és származékai (linoleát, acetát, palmitát) valamint egy nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer összehasonlítása során is, amikor is kiderült, hogy a lupeolnak a gyógyszernél is erősebb a gyulladáscsökkentő hatása.

 Éppen ezért a lupeoltartalmú növények fogyasztása hasznos ízületi gyulladás esetén is. Egy 2009-es tanulmányban az asztma kezelésében is eredményesnek találták. Az asztma a légutak krónikus gyulladásos megbetegedése. A lupeol hatására csökkent a nyálkatermelés és a tüdő általános gyulladása is.

A rákkutatás legújabb vizsgálatai kimutatták, hogy a növényi kemikáliákban gazdag étrend nem kevesebb, mint húsz százalékkal csökkenti a rákos betegségek kockázatát. A fitoszterolok többféle mechanizmus útján fejtik ki daganatellenes hatásukat, erősítik az immunrendszert, erőteljesebb tumorellenes választ váltanak ki a szervezetből, és megváltoztatják a hormon-függő daganatok növekedését. Legújabb jelentések szerit a triterpének közvetlenül is gátolják a daganatok növekedését, a rákos sejtek szaporodását, és sejthalált váltanak ki a rákos daganatokban. A lupeol erős mutációellenes hatást is mutat, és ennek is komoly szerepe van a rákos elfajulások megelőzésében.

A lupeol egy természetes, és biztonságos növényi vegyület. Az eddigi vizsgálatokban egyszer sem mutatták ki mérgező hatását, ennek ellenére egy nagyon erős kemopreventív és kemoterápiás szer.

Lupeolban gazdag zöldségek és gyümölcsök melyeket érdemes fogyasztanunk: a fejes káposzta, a paprika, a paradicsom, az uborka, az eper, a vörös szőlő, a mangó, a füge, olívabogyó, de az olívaolajban és az amerikai ginzengben is megtalálható. Továbbá az Aloe Vera, a szójabab, a borsó és a répa is jó lupeol források.

Nem véletlen, hogy az orvosok és a kutatók minél több zöldség és gyümölcsfogyasztásra buzdítanak, hiszen csak a növények által juthatunk hozzá ilyen értékes egészségvédő, biológiailag aktív hatóanyagokhoz, melyek a legtermészetesebb módon nyújtanak védelmet szervezetünk számára.- Forrás: Cancer Lett. 2009 Nov 28;285(2):109-15. Epub 2009 May 22., fotó: freeimages.com

  • A fiatalkori testmozgás fontos az erős csontok kialakulása érdekében

    A fiatalkori rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni az öregkori csonttörés kockázatát.     “Eredményeink szerint a gyermekkori rendszeres testmozgás összefüggésben lehet a későbbi […]

  • Sokan a húslevesben látják az influenza ellenszerét

    A megfázásos, influenzás időszakban sok ember a konyhában, és nem a gyógyszerek között keresgél gyógymódot a betegségére. Minden kultúrában megvannak […]

  • Nem csak a szén-dioxid visszaszorításával fékezhető a tengerszint-emelkedés

    Klímakutatók új jelentése szerint még van idő, hogy fékezni lehessen szerte a világon a tengerszint-emelkedést. A fókuszban ezúttal nem a […]

  • A pajzsmirigy-betegség jelei

    Sokan, ha fáradtak vagy ingerlékenyek, az időjárást hibáztatják, vagy a korral való változásnak tulajdonítják. Pedig a fáradtság, ingerlékenyság, illetve a […]