Először találtak élő óriás hajóférget

Először bukkantak élő óriás hajóféregre a kutatók, akiknek a Fülöp-szigeteken sikerült begyűjteniük a ritka és titokzatos állat néhány példányát.

    Az óriás hajóféreg, amelynek testhossza akár az 1,55 métert, átmérője pedig a 6 centimétert is elérheti, kemény meszes héjban tölti az életét, fejjel lefelé belefúródva a táplálékául szolgáló iszapba. Habár a kutatók évek óta tudnak a különleges teremtmény létezéséről, eddig egyetlen élő példányt sem volt lehetőségük tanulmányozni – írja a BBC News.

Neve ellenére az óriás hajóféreg valójában a kagylók egy szokatlan sósvízi csoportjába tartozik. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmány szerint a Kuphus polythamia néven is ismert lény a jelenleg ismert leghosszabb életű kagyló.

A tanulmány vezető szerzője, Daniel Distel szerint a kutatóknak ez idáig fogalmuk sem volt róla, hogy merre keressék ezeket a különleges állatokat. Amerikai, Fülöp-szigeteki és francia kutatók azonban most öt példányt is találtak a Fülöp-szigeteki Mindanao egyik öblében.

Az óriás hajóféreg egykor a világ minden területén előfordult, ám, hogy mára mennyi maradt belőlük, azt nem tudni. Az állatok különleges meszes héjáért ráadásul jó pénzt fizetnek a gyűjtők, ezért a kutatók nem is fogják nyilvánosságra hozni a lelőhelyük pontos koordinátáit.    

Az egyik hajóféreg “felbontásáról” készített videón látszik, ahogy a kutatók levágják az állatot védő csőszerű héj egyik végét, amelyen keresztül finoman kirázzák a hosszú, fekete színű, nyálkás teremtményt.

A kutatócsoportot meglepte az állat színe – mivel a kagylók többnyire világos színűek -, és, hogy mennyire izmos, annak ellenére, hogy az egész életét egy burokban tölti. A kutatóknak eddig csupán egy 1960-as években talált döglött példányról készített rajz alapján voltak ismereteik a Kuphus polythamiáról.

A hajóférgek általában jóval kisebb méretűek, és rothadó fákba szokták belefúrni magukat, hogy abból táplálkozzanak. Az óriás hajóféreg nem csupán a méretét tekintve egyedülálló, hanem azért is, mert egy baktériumot felhasználva az iszapból és a tengeri üledékből táplálkozik. Ennél fogva sokkal kisebb az emésztőrendszere, mint a rokonainak.
http://www.bbc.com/news/world-asia-39626131 forrás: MTI, fotó: wikimedia 

Random Posts

  • Élelmiszerek, melyek hosszú távon okoznak elhízást

    Minél több feldolgozatlan növényi élelmiszert „rágcsálunk”, annál nagyobb valószínűséggel őrizhetjük meg ideális testsúlyunkat, állítja a Harvard Közegészségügyi Iskola tanulmánya. Ezzel […]

  • Hogyan biztosítsuk cicánk minden igényét egy kis lakásban?

    A cicák, akárcsak nagyméretű, vadon élő rokonaik, territoriális állatok. Ám ez nem jelenti azt, hogy szeretett házi cicánk számára több […]

  • A kertészkedés a hosszú élet titka

    A hosszabb élettel hozta összefüggésbe a kerti munkát, illetve a ház körüli teendők elvégzését egy svéd tanulmány, amelyet a British […]

  • Van remény a korallok számára?

    A korallok jövője még mindig bizonytalan, de úgy tűnik, egyes fajok képesek bizonyos túlélési mechanizmusokat kidolgozni egyre savasodó környezetükben. Ahogy […]