Ha így jársz munkába, csökkentheted a rák és a szívbetegségek kockázatát

A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát – állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.

   A Glasgow-i Egyetem szakemberei a UK Biobank elnevezésű egészségügyi tanulmány több mint 264 ezer – átlagosan 53 éves – önkéntesét vonták be a kutatásukba. (A projektet annak idején azért indították, hogy a krónikus betegségek, így a szívbetegségek, a rák vagy a diabétesz megelőzését, diagnózisát és kezelését javíthassák.)

A résztvevőket arra kérték, hogy jegyezzék fel milyen módon – sétálva, kerékpárral, autóval, vagy tömegközlekedéssel – jutnak el a munkahelyükre, majd haza a mindennapokban. A követéses tanulmány öt éve alatt a szakemberek nyomon követték az alanyok kórházi kezeléseit, valamint az elhalálozásokat – írta a medicalxpress.com honlap.

A különböző befolyásoló tényezők figyelembe vételét követően a szakemberek arra jutottak, hogy a munkába sétálás – amennyiben a megtett távolság eléri a csaknem 10 kilométert hetente – a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának, valamint az ezen betegségek okozta halálozások alacsonyabb kockázatával van összefüggésben.    

Ugyanakkor a rák okozta halálozás kockázata ebben az esetben nem alacsonyabb, mint azoknál, akik autóval, vagy tömegközlekedéssel jutnak el a munkahelyükre.

Az eredmények szerint azoknál volt a legalacsonyabb a kardiovaszkuláris betegségek előfordulásának a kockázata, akik kerékpárral jártak munkába, és esetükben a rák okozta, valamint minden egyéb okból bekövetkező halálozás kockázata is alacsonyabb volt.

A kutatók szerint annak is jótékony hatása lehet az egészségre, ha valaki az autót, vagy a tömegközlekedést, valamint a sétát és a biciklizést ötvözve jut el a munkahelyére.    

A szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy megfigyeléses tanulmányról lévén szó, nem tudnak biztos összefüggést kimutatni ok és okozat között.-forrás: MTI, fotó: Pixabay

Random Posts

  • Afrika keleti részén telelnek gólyáink

    Afrika keleti részén telelnek azok a fehér gólyák, amelyeket nyáron láttak el műholdas jeladóval a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület […]

  • A szilveszteri petárdázás veszélyeire figyelmeztetik a kutyatartókat

    A szilveszteri petárdázás és tűzijátékok veszélyeire figyelmeztetik a kutyatartókat: az erős fény- és hanghatások sokkolóan hatnak az állatokra, amelyek emiatt […]

  • Az ilyen szívverés nem növeli a szívbetegség kockázatát

    A normálisnál lassabb szívverés nem növeli a szívbetegség kialakulásának kockázatát egy új amerikai tanulmány szerint.”Eredményeink jó hírt jelentenek azok számára, […]

  • A-vitaminra nem csak a szemünknek van szüksége

    Az A-vitamin nem csak szemünk egészségéhez és a megfelelő látáshoz szükséges, hanem az erős immunrendszerhez, az egészséges bőrhöz és a […]